London 2012: Budapesten az olimpiára kerekesszékével utazó macedón

Vágólapra másolva!
2012.04.06. 13:00
Címkék
Megérkezett Budapestre csütörtökön a macedón Mile Sztojkovszki, aki március 15-én indult el hazájából kerekesszékével a július 27-én kezdődő nyári londoni olimpiára.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) pénteki közleményében azt írta, Sztojkovszki 3500 kilométeres, 15 országot érintő „maratonjának” célja, hogy felhívja a figyelmet a sport jelentőségére, valamint a mozgáskorlátozott emberek rehabilitációjára.

Sztojkovszki szombatig tartózkodik fővárosunkban, utazása végén pedig az ötkarikás játékok hivatalos megnyitójára érkezik meg Londonba, ahol augusztus 29-től szeptember 9-ig a paralimpiai játékokat is megrendezik.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik