London 2012: olimpiai és világbajnok vívó az orosz csapatvezető

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.10. 08:18
Az olimpiai, illetve ötszörös világbajnok párbajtőröző, Pavel Kolobkov vezeti majd a jövő évi londoni ötkarikás játékokra utazó orosz csapatot.



A 2004-es athéni játékok után visszavonuló 41 éves sportember szerint logikus volt a döntés, mivel – amint azt megjegyezte – rendelkezik a szükséges ismeretekkel, ráadásul bőven van tapasztalata.

A frissen kinevezett csapatvezető 1988-tól kezdve egymás után öt olimpián versenyzett, s mindegyikről éremmel tért haza. Szöulban csapatban volt harmadik, Barcelonában egyéniben másodikként, csapatban bronzérmesként fejezte be a szereplését, Atlantában a válogatottal végzett a második helyen, Sydneyben megnyerte az egyéni viadalt, a görög fővárosban pedig ugyancsak egymaga harmadik lett.

A moszkvai születésű korábbi vívó tavaly óta sportminiszter-helyettesként tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik