London 2012: megvan a magyar csapat szálláshelye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.13. 17:13
Címkék
A főbejárattal szemben található sétány végén, egy 12 emeletes épületben, mintegy 350 méterre az étteremtől és közvetlenül a poliklinika szomszédságban lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban a jövő évi londoni nyári játékok idején.

A magyar ötkarikás szervezet (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint a szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaival és a vonatkozó akkreditációs szabályokkal összhangban.

Eldőlt az is, hogy előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban.

Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten – melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte – több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat.

A magyar csapat előzetes regisztrációjára nagy valószínűséggel április 16. és május 4. között az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) budapesti konferenciája keretében kerül sor, a véglegesre pedig már az olimpiai faluban az előzetes bejelentkezés alapján július 11-én vagy 12-én.

A csapatvezetői értekezleten a szervezőbizottság (LOCOG) – az egyes területek illetékeseinek közreműködésével – 205 tagország képviselőit tájékoztatta az elvégzett munkáról és a tervekről.

Legfrissebb hírek

Magyar BL-győzelmek az MVM Dome-tól Máltáig; főhajtás a PSG, Luis Enrique és Kovács István előtt

E-újság
40 perce

Hétfői sportműsor: Roland Garros Babos Tímeával, teke-vb Székesfehérváron

Birkózás
1 órája

Nem is olyan vad álom – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 órája

Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Darts: Nathan Aspinall nyerte meg a European Tour leverkuseni állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: kiharcolta az Európa-liga-indulást Pergel Andrej csapata

Kézilabda
1 órája

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
1 órája

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik