London 2012: Paul McCartney is fellép a nyitó ünnepségen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.28. 15:36
Címkék
A Beatles legendás tagja, Sir Paul McCartney is fellép a jövő évi londoni olimpia nyitó ünnepségén.

A Telegraph című angol napilap csütörtöki híradása szerint a 69 éves zenész igent mondott a szervezők felkérésére, de a részletekről és a műsoron szereplő dalokról egyelőre nincs döntés.

A házigazdák a Rolling Stones és a Led Zeppelin együttest is szerették volna megnyerni a megnyitóra, de mindkét zenekar elhárította az érdeklődést, utóbbinak a frontembere, Robert Plant közölte: nem érdekli az ajánlat.

Felvetődött az is, hogy McCartney a Beatles másik még élő tagjával, Ringo Starr-ral közösen adhatna koncertet, ám a júniusban Budapesten fellépő Starr az ötkarikás játékok idején amerikai turnén lesz együttesével.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
26 perce

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
57 perce

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
57 perce

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
1 órája

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
1 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
1 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik