London 2012: a birkózók Isztambultól az olimpiáért is küzdenek - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.07.25. 20:35
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal a birkózók kerülnek terítékre.

A program immár a 2004-es athéni olimpia óta állandó: 7-7 kötött- és szabadfogású súlycsoport mellett négy női kategóriában osztanak érmeket. Összesen 344 versenyző indulhat majd Londonban, de súlycsoportonként egy ország legfeljebb egy versenyzőt indíthat, azaz amelyik nemzet minden kategóriában kvótát szerez, az 18 fős válogatottat küldhet az olimpiára.

Az első kvalifikációs verseny a szeptemberi, isztambuli világbajnokság lesz, ahol súlycsoportonként az első hat-hat versenyző kap kvótát. Ezt követően a 2012-es kontinentális olimpiai kvalifikációs versenyeken nyílik lehetőség londoni helyek szerzésére (Európa: 36, Ázsia: 36, Amerika: 36, Afrika és Óceánia közös versenye: 36), súlycsoportonként az első két-két helyezett kvalifikálja magát.

A folytatásban két nemzetközi kvalifikációs tornára kerül sor, amelyeken a korábban kvótát szerzett versenyzők nem indulhatnak. Az első versenyen (összesen 50 kvóta) kategóriánként férfiaknál az első három, a nőknél pedig az első kettő szerez indulási jogot, a második viadalról (összesen 36 kvóta) mindkét nemnél minden kategóriában az első kettő jut ki Londonba.

A házigazdákat három hely illeti meg, további három helyet pedig a FILA illetékes bizottsága oszt ki. A megszerzett kvóta nem névre szóló, hanem a nemzetet illeti meg.

BIRKÓZÁS
Kvalifikációs versenyek:
Világbajnokság, Isztambul (Törökország)2011. szeptember 12-18.
Afrikai és Óceániai kvalifikációs torna, Dél-Afrika2012. március 16-18.
Pán-Amerikai kvalifikációs torna, Orlando (Egyesült Államok) 2012. március 23-25.
Ázsiai kvalifikációs torna, Kazahsztán2012. március 28.-április 1.
Európai kvalifikációs torna, Bulgária2012. április 18-22.
1. világkvalifikációs torna, Kína2012. április 25-29.
2. világkvalifikációs torna, Finnország2012. május 2-6.

 

Legfrissebb hírek

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2 perce

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
13 perce

Negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
28 perce

Formula–E: Rowland bebiztosította a világbajnoki címét a második berlini futamon

Egyéni
29 perce

Wimbledon: orosz és belga öröm a női páros döntőjében

Tenisz
38 perce

Szijjártó Péter: „Az egész világon tudják, még annak legtávolabbi pontján is: Puskás = Hungary!”

Minden más foci
38 perce

Wimbledon: Sinner–Alcaraz, férfi döntő

Tenisz
39 perce

Így emlékeztek Diogo Jotára a Preston–Liverpool mérkőzés előtt – képgaléria

Angol labdarúgás
46 perce
Ezek is érdekelhetik