Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

– Hogyhogy nem Mallorcán, Dubaiban vagy a Maldív-szigeteken nyaralt, mint a legtöbb futballista?
– Nekem a Balaton tökéletes – mondta a Nemzeti Sportnak Dárdai Bence, a Wolfsburg 19 éves magyar válogatott középpályása. – Nálunk már hagyomány, hogy a családdal itt töltjük a nyarat, jó volt a szüleimmel, valamint Palkóval és Marcival együtt lenni.

– A közösségi médiában posztolta a nyár nagy fogását – egy méretes pontyot.
– Igen, annyira örültem neki. A Balatonon mindig pecázok, ez kapcsol ki leginkább. Sokat jelent, hogy a bajnokság vége és a válogatott edzőtábora között jutott kis időm lazítani.

– Wolfsburgban nincs rá ideje?
– Ott a munka van a középpontban. Persze vannak programlehetőségek, ám korábbi otthonom, Berlin teljesen más világ, sokkal nagyobb a nyüzsgés. Ezzel együtt elvagyok Wolfsburgban, szeretem, hogy csendesek a hétköznapok, az edzések után mindent el tudok intézni, autóval bárhova gyorsan eljutok.

– Önálló életet él, amióta elhagyta a berlini családi fészket?
– A felnőtté válásomban nagy szerepet játszik, hogy egy éve egyedül élek, érettebb lettem. Otthon minden feladat rám hárul, rendben tartom a lakást, mosok, takarítok, és időnként főzök – persze amikor anya átjön és besegít, látom, hogy van még mit tanulnom, olyankor csillog-villog a lakás. Nehéz volt elszakadni a szüleimtől, de az ember életében elérkezik a pillanat – nálam tizennyolc évesen –, amikor meg kell tennie ezt a lépést. Nagyon szoros a kapcsolat a családommal, úgyhogy távolság ide vagy oda, minden héten vonatra szállok, hogy meglátogassam anyát és apát.

– Nem csupán ebből a szempontból fordult önnel nagyot a világ: tavaly május 24-én a Hertha U19-cel vívott bajnoki elődöntőt, ebben az évadban pedig a Wolfsburg felnőttjei között játszott huszonegy bajnokit és négy Német Kupa-meccset.
– Hihetetlen, mennyi minden történt velem egy év alatt! Nem számítottam rá, hogy az első Bundesliga-idényemben ennyi lehetőséget kapok, nagyon örülök, hogy sok időt töltöttem a pályán. 

– Novemberre verekedte be magát a kezdő tizenegybe, addig viszont alig kapott szerepet. Szüksége volt néhány hónapra, hogy megüsse a szintet? 
– Júliusban érkeztem a klubba, és már az elején világos volt: mindent meg kell tennem, hogy elnyerjem a szakmai stáb és a társak bizalmát. Sok pluszmunkát végeztem, a pályán igyekeztem tanulni a srácoktól, kitűnni a többiek közül. Mivel az edzések irama óriási, rengeteg párharcot kell megvívni, a játékhiány ellenére sokat fejlődtem, Ralph Hasenhüttl vezetőedző pedig azzal biztatott, hogy ha ugyanilyen elánnal készülök, megkapom a lehetőséget.

– A motivációja ezek szerint nem lankadt, de mi hozta az áttörést?
– A Dortmund elleni győztes Német Kupa-mérkőzés jelentette a fordulópontot, az volt nekem az idény legfontosabb meccse. Október végéig keveset játszottam: augusztusban a Koblenz ellen mutatkoztam be a Német Kupában, majd a Kiel ellen a Bundesligában, ám utána hosszasan vártam az újabb esélyre. Kisebb sérüléshullám sújtotta a csapatot, kezdtek elfogyni a középpályásaink, én pedig éltem a lehetőséggel, jól ment a Dortmund ellen. Valamennyi szerencse is kellett ahhoz, hogy beállítsanak, de ha nem vagyok rátermett és nem teszem oda magam az edzéseken, aligha kapok hétről hétre bizalmat – volt bőven jelentkező, aki szívesen játszott volna helyettem… 

– A teljesítményén egyáltalán nem látszott, hogy ez volt az első éve a felnőttfutballban. Honnan ered a magabiztossága?
– Elég hamar, az első wolfsburgi edzések után tudatosult bennem, hogy ez már nem gyerekfoci, nincs annyi időm babusgatni a labdát, mint régebben, gyorsabban kell gondolkodnom. Az idényben éreztem, hogy meccsről meccsre nő az önbizalmam. Mivel a mérkőzés a legjobb edzés, szerencsére egész sok rutint szereztem egy év alatt, érettebb lett a játékom, ami középpályásként különösen fontos.

– Volt olyan jellemző hibája, amelyet a szakmai stábnak ki kellett gyomlálnia a játékából?
– Nem tudok róla, mert az edzők folyamatosan azzal bátorítottak, hogy nincs mitől félnem, csináljam, amit tudok, és előbb-utóbb elérkezik az én időm. Nagyon jó pedagógiai érzékkel álltak hozzám, részben a támogató környezetnek tulajdonítom, hogy így sikerült az első idényem.

– Ezek szerint elégedett az egyéni teljesítményével?
– Szerintem első évadnak rendben volt, de szeretnék továbbfejlődni és magasabbra tenni a lécet.

– Mondjuk azzal, hogy megtoldja góljai, gólpasszai számát?
– Persze, de nem vagyok csalódott amiatt, hogy mindkettőből egy-egy jött össze.

– Feltűnő, hogy a csatárokon kívül alig szereznek gólokat a wolfsburgi futballisták. Ez a játékrendszer sajátosságából fakad?
– A játékunk a védekezésre és a labdaszerzést követő kontrákra épült: gyakran visszaálltunk, hagytuk, járassa csak az ellenfél a labdát, ha pedig hozzánk került, első szándékból passzoltunk előre, a befejezések rendre a középcsatárra jöttek ki. A pozíciómból adódóan ritkán kerültem helyzetbe, de ha úgy adódott, kapura lőttem.

– A sprintsebessége viszont átlagon felüli volt: 32.73 kilométer per órát mutat az idénybéli bajnoki rekordja.
– Valóban, de ezt is fejleszthető területnek tartom, van bennem tartalék. A futással sohasem volt gondom, végigrobotolom a meccseket, viszont a középpálya tengelyében nem a sprintsebességnek van a legnagyobb jelentősége, a gyors döntéshozatal, a játék olvasása és a helyezkedés fontosabb.

– Ralph Hasenhüttl adta meg önnek az esélyt, hogy a Bundesligában megmutassa magát. Milyen volt a május elején menesztette edzővel dolgozni?
– Szoros kapcsolatunk volt, sokat beszélgettünk. Mindenben segített, akkor is biztatott, amikor nem ment nekem, s őszintén elmondta azt is, miben kell javulnom, hol hibáztam. Rengeteget tanultam tőle, nála értettem meg, milyen fontos egyszerűen játszani. Emlékszem, mindig azt mondta, ne féljek a hibától, futballozzak nyugodtan, mert meglesz az eredménye. Nagy hatással volt rám, úgyhogy remélem, a jövőben még keresztezik egymást az útjaink. 

– Fiatalként optimális csapat a Wolfsburg?
– Az alapján, hogy támogató a közeg, mindenben segít a klub és a szakmai stáb, igen. Szuper labdarúgók alkotják a keretet, az edzéseken sokat lehet tanulni. Bár az idény nem sikerült valami fényesen, tizenegyedikek lettünk, nagy a potenciál a csapatban, minden évadnak úgy vágunk neki, hogy az európai kupaindulás a cél. A médiaérdeklődés megközelítőleg sem akkora, mint a Herthánál volt, a stadionunk méretéből adódóan sem hatvan-hetvenezer ember előtt lépünk pályára a hazai meccseken, ám ez nem jelenti azt, hogy ne futballoznánk nyomás alatt – a Bundesligában szerepelve nagy célokért küzdünk. Nagyon jó helyen vagyok a fejlődésem szempontjából, örülök, hogy tavaly nyáron a Wolfsburgot választottam.

– Ennek a klubjában is örülhetnek, hiszen nagy értéke az egyesületnek, több szakmai elismerés igazolja a tehetségét: a bundesliga.com az év felfedezettjeinek álomcsapatába jelölte, továbbá szerepel a neve a Golden Boy-listán is.
– Nem tudtam, hogy bekerültem ebbe a tizenegybe, csak a Golden Boy-hírről értesültem. Nyilván örülök az ilyen elismeréseknek, valamelyest büszke vagyok rájuk, hiszen hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt kiemeltek, de akkor vagyok igazán elégedett, ha győztes meccsen jó játékkal segítem a csapatomat.

– Kétezerhuszonkilenc nyaráig él a szerződése a Wolfsburgnál. Mivel lenne elégedett a következő idényben?
– Szeretnék még több játéklehetőséget kiharcolni, és jó lenne, ha odaérnénk a nemzetközi kupaszereplést érő helyekre, mivel nagy álmom, hogy egyszer a Bajnokok Ligájában szerepeljek. S nem csak a Wolfsburggal vannak céljaim: arra vágyom, hogy a magyar válogatottal kijussunk a világbajnokságra. Talán mondanom sem kell, mindent megteszünk a csapattal, hogy ott legyünk kétezerhuszonhatban.

– A vb-selejtezőre júniusban lehet hangolni. Mit vár a két felkészülési mérkőzéstől?
– A törökök elleni bemutatkozásom nem úgy sikerült, amint elvártam magamtól, ráadásul fájó vereséget szenvedtünk. Szeretném a legjobb arcomat mutatni Svédország és Azerbajdzsán ellen, bizonyítani akarom, lehet rám számítani. Jó lenne két győzelemmel zárni az idényt, a sikeres felkészülés lökést adna a selejtezőre.