Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 10:06
null
Végh Bence (balra) Csíkszeredában folytatja (Fotó: FK Csíkszereda)
A román labdarúgó-bajnokság élvonalába feljutó FK Csíkszereda saját hivatalos oldalain jelentette be Végh Bence szerződtetését.

Az már korábban eldőlt, hogy Végh Bence otthagyja az MTK-t. A középpályás Mosonmagyaróvárról került a kék-fehérekhez, az előző idényben minden sorozatot figyelembe véve 29 mérkőzésen kapott szerepet.

A 28 éves labdarúgónak külföldi ajánlatai is voltak, szó volt a Pjunik Jerevan érdeklődéséről is, kedd délelőtt viszont a Csíkszereda jelentette be Végh érkezését.

Ő a székelyföldi klub negyedik új szerzeménye, korábban Hegedűs János, Pap Eduárd és Balogh Szilárd szerződtetését jelentette be a román élvonalba feljutó csapat, illetve hárman visszatértek kölcsönből.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (lejár a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Molnár Rajmund (Hollandia, Törökország), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd) 

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
12 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
14 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
20 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
20 órája

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
21 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik