Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 09:33
null
Willi Orbán a Stuttgart elleni, elveszített kupaelődöntő után (Fotó: Getty Images)
Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója már négy mérkőzést kényszerült kihagyni combizomsérülése miatt, és a Bild szerint nem zárható ki, hogy ebben az idényben már nem is léphet pályára.

„Javul az állapotom, de sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném. A bajnokságból két meccsünk van hátra, remélem, legalább az egyiken játszhatok” – idézi a Bild Willi Orbánt.

A német lap e szavakból azt a következtetést vonta le, hogy a bal combjában húzódást szenvedő csapatkapitány számára túl korai lenne a szombati, Werder Bremen elleni bajnoki, és legfeljebb az egy héttel későbbi, VfB Stuttgart elleni hazai idényzárón számolhat vele Lőw Zsolt megbízott vezetőedző – és akkor sem biztosan.

A Bild szerint Orbán a hétfői szabadnapját is az edzőteremben töltötte, és egyelőre még nem készülhet a többiekkel, ugyanakkor a szintén sérülésből lábadozó csapattársa, Gulácsi Péter kedden – a 35. születésnapján – már újra teljes edzésmunkát végezhet. 

Két fordulóval a zárás előtt a Leipzig a 6. helyen áll a német élvonal tabelláján, kétpontnyi a lemaradása az utolsó BL-pozíciót pillanatnyilag elfoglaló Freiburgtól.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Bayern München

32

23

7

2

93–32

+61

76

  2. Bayer Leverkusen

32

19

11

2

68–37

+31

68

  3. Eintracht Frankfurt

32

16

8

8

63–43

+20

56

  4. Freiburg

32

15

7

10

46–49

–3

52

  5. Borussia Dortmund

32

15

6

11

64–49

+15

51

  6. RB Leipzig

32

13

11

8

51–45

+6

50

  7. Mainz

32

13

9

10

49–40

+9

48

  8. Werder Bremen

32

13

8

11

50–56

–6

47

  9. Mönchengladbach

32

13

6

13

55–54

+1

45

10. Stuttgart

32

12

8

12

57–51

+6

44

11. Augsburg

32

11

10

11

34–45

–11

43

12. Wolfsburg

32

10

9

13

53–52

+1

39

13. Union Berlin

32

9

10

13

33–47

–14

37

14. St. Pauli

32

8

7

17

26–37

–11

31

15. Hoffenheim

32

7

10

15

44–62

–18

31

16. Heidenheim

32

7

5

20

33–60

–27

26

17. Holstein Kiel

32

6

7

19

48–75

–27

25

18. Bochum

32

5

7

20

30–63

–33

22

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Szeptemberben fontos lesz, hogy ilyen hibákat ne kövessünk el

Magyar válogatott
2025.06.06. 21:59

Olvasóinknál Tóth Alex és Dárdaiék is kezdenének a svédek ellen

Magyar válogatott
2025.06.06. 15:19

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

WhoScored: Willi Orbán bekerült az idény európai álomcsapatába

Légiósok
2025.05.27. 12:54
Ezek is érdekelhetik