Nikitscher Tamás: Igazán a kudarcokból lehet tanulni – exkluzív

– Már van áram?
– Hétfő dél körül ment el Valladolidban, éppen edzettünk – mondta lapunknak adott interjújában Nikitscher Tamás, nyolcszoros válogatott középpályás. Mint ismert, kedden Spanyolországot, Portugáliát és Franciaországot is érintette az áramkimaradás, számos városban megbénult az élet. – Sötétbe borult az edzőterem, térerő sem volt, a boltok bezártak, rendőrök irányították a forgalmat. Körülbelül négy-öt órát kellett nélkülözni az áramot, de a városban mindenki elfogadta a helyzetet, nem volt nagy felháborodás. Amire mindenki megtudta, mekkora a baj az egész országban, itt helyreállt a rend. Amikor hazaértem, még nem működött szinte semmi, érdekes és egyben furcsa volt megtapasztalni, milyen így élni – legalább kicsit jobban megismerkedtem a barátnőmmel, sokat beszélgettünk… Amikor levittük a kutyát sétáltatni, már üzemeltek a közlekedési lámpák, visszatért az élet a normális kerékvágásba.

– A klubban viszont nehezebben térhetett vissza, a múlt héten, a Betis elleni öt-egyes vereség ugyanis után biztossá vált, hogy az együttes kiesik a spanyol második ligába. Miként élték meg a játékosok és a szurkolók, hogy a következő idényben egy osztállyal lejjebb szerepelnek?
– Letargikus hangulatról nem beszélhetünk, de mindenki nagyon csalódott volt a kiesés miatt. El kell ismerni, csapatszinten kudarcot vallottunk, amit nehéz megemészteni, de hátravan öt forduló, amelyeken tisztességesen, profiként kell helytállnunk. A szurkolókat is megviselte a sikertelenség, a Betis-meccs után már vártak minket: kifejezték jogos kritikájukat és elégedetlenségüket, de atrocitás nem történt. Előre kell nézni, nincs más út.

– Mi lehetett a legfőbb gond? Azért ritka, hogy egy csapat egy-egy győzelmet és döntetlent érjen el, valamint elszenvedjen tizenhárom vereséget a bajnokságban, s a kupából is kiessen – márpedig a Valladoliddal ez történt ebben a naptári évben.
– Nehéz erre mit mondani – a tizenhárom bajnoki vereség rengeteg. Januárban érkeztem, azóta annyit tapasztaltam, hogy az edzéseken mindenki megtett mindent, élet-halál harc zajlott a csapatba kerülésért, óriási tűz dolgozott mindenkiben. Lehet, olykor elcsíphettünk volna egy-egy pontot, de erről már felesleges beszélni. Nagy különbséggel is kaptunk ki, sokszor lényegesebb jobbnak bizonyult az ellenfél. Néha sajnos előfordul ilyen időszak egy játékos pályafutásában: igazán a kudarcokból lehet tanulni. Tiszta a lelkiismeretem.

– Mi várható a hátralévő fordulókban? Fiatalok és azok szerepelhetnek, akikre a következő idényben is számít a vezetőség?
– Erről nem volt szó, nem lehet tudni. Nyilván mindenki játszani akar és jól teljesíteni, de nem könnyű bekerülni a kezdőbe – az utóbbi két bajnokin én sem kaptam szerepet. Elég egy gyengébb meccs, és máris a kispadon találja magát az ember, ilyenkor egy lehetőség áll előtted: lehajtod a fejed és még keményebben dolgozol, hogy bizonyíthass magadnak, a szurkolóknak és a szakmai stábnak. Bár már kiestünk, motivál, hogy jól futballozzak és megmutassam, mire vagyok képes.

– Szombaton az éllovas FC Barcelona ellen lehet rá lehetősége…
– Ha két évvel ezelőtt, amikor elszakadt a térdszalagom, valaki azt mondja nekem, hogy 2025 áprilisában a Barcelona ellen készülhetek, nem vagyok benne biztos, hogy elhittem volna… Ennek még tudatosulnia kell bennem. Emelt fővel szeretnénk búcsúzni, így mindent megteszünk, de a Barca ellen inkább nem mennék bele az esélylatolgatásba. Szeretem a futballját, elképesztő játékosok alkotják, ebben az idényben remekelnek. A csapatunk úgy gondolkodik, hogy bár sereghajtók vagyunk, meg kell mutatnunk a karakterünket.

– Vélhetően nem a Barca ellen szakad meg a negatív sorozatuk: emlékszik, mikor lehetett legutóbb győztes csapat tagja?
– Igen, a napokban megnéztem: nem mostanában… Még Kecskeméten játszottam, tavaly november végén Győrben nyertünk kettő-egyre. Ez öt hónappal ezelőtt történt. Azóta lepörgött tizenhat tétmeccs, háromszor ikszeltünk, tizenháromszor kikaptunk. Minden rossz sorozat megszakad egyszer. Lelkileg megvisel, de előre kell néznem.

– Ha az előző hónapokat nézzük, tenne valamit másképp?
– Dehogyis! Jól döntöttem, hogy erős bajnokságba szerződtem. Amikor aláírtam a Valladolidhoz, már nehéz helyzetben volt a csapat, tudtam, mire vállalkozom, benne volt a pakliban, hogy kiesünk. Hosszú távú, három és fél éves szerződés kínáltak, és továbbra is bíznak bennem. Tisztában vagyok vele, hogy bőven van hová fejlődnöm: még gyorsabban kell döntenem a pályán, s azonnal látnom kell két-három választási lehetőséget a labda továbbítására. A keddi edzésen ilyen jellegű pörgős feladatokat végeztünk. Mindenre odafigyelek: különedzéseket végzek, regenerálok, az edzések után rendre kérem, hadd futhassak, erősíthessek még, de a kondis tréningek mellett külön labdás feladatokat is végzek. Több és jobb akarok lenni, nem az adott napért dolgozunk, hanem a jövőért. Nagyon kemény és szigorú vagyok magammal szemben, így még egyszer sem kaptam olyan kritikát, amelyet már ne fogalmaztam volna meg magamnak… Kiestünk, de a legjobb helyen, kezekben vagyok ahhoz, hogy szintet lépjek és fejlődjek. Persze  a futballban sohasem lehet tudni, mit hoz a jövő.

– Továbbra is hallani, hogy a Real Valladolid többségi tulajdonosa, a kétszeres aranylabdás brazil Ronaldo megválik a klubtól. Van új fejlemény az ügyben?
– Erről senki sem beszél a klubban, semmi biztosat nem tudni. Még március elején, a Valencia elleni bajnoki előtt Ronaldo bejött az öltözőbe és kezet fogott mindenkivel, de ennyi. Bár én is hallottam, hogy a klub nincs rózsás anyagi helyzetben, ami engem illet, eddig minden járandóságomat megkaptam.

– Milyen érzés, hogy a Valladolid mellett előző klubja, a Kecskemét is kieshet az élvonalból?
– Tartom a kapcsolatot több játékossal is, és szurkolok, hogy valahogyan benn maradjanak az NB I-ben. Nyilván fájó, hogy a KTE is az utolsó helyen áll, de hátha sikerül a bravúr – a szívem egy része mindig a Kecskemété lesz.

– Marco Rossival beszélt mostanában, hogy a szövetségi kapitány mit gondol a helyzetéről?
– Az elmúlt hetekben nem, de tudom, mi a feladatom. Nyilván neki is rengeteg a teendője, úgy, ahogyan nekem is. Tisztában vagyok vele, hogy csak azért, mert a spanyol első osztályban futballozom, még nem jár válogatott meghívó, s így van ez a spanyol második ligával is. A lényeg, ha jól játszol, bárhonnan be lehet kerülni. Minden meghívóért hálás vagyok, mert tudom, mennyire nehéz eljutni odáig és ott is maradni. A válogatottságnál nagyobb megtiszteltetés nem létezik. Sosem veszem magától értetődőnek a meghívót, ez nagy hiba lenne. Ha Marco Rossi úgy látja, hogy tudok segíteni, már indulok is.