Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.04.09. 15:28
Gazdag Dániel közel a klubváltáshoz, de marad az MLS-ben (Fotó: Getty Images)
Órákon belül bejelenthetik Gazdag Dániel klubváltását, a 29-szeres válogatott támadó Amerikában marad, az elmúlt évi bajnok Columbus Crew-hoz szerződhet – tudta meg a Nemzeti Sport.

Véget érhet Gazdag Dániel sikertöténete a Philadelphia Unionnál. A magyar támadó 2021 májusában írt alá az amerikai együtteshez, azóta számos klubrekordot állított fel és döntött meg, Amerikában a kiemelt futballisták között tartják számon. Noha a játékost még szerződés köti a Philadelphiához, a Columbus Crew ajánlatot tett érte, és órákon belül be is jelenthetik az átigazolást.

A 29 esztendős korábbi Honvéd-futballista az MLS-ben 2021. május 23-án mutatkozott be, csereként állt be a 67. percben a D.C. United ellen 1–0-ra megnyert bajnokin, azóta közel százötven meccsen lépett pályára a Philadelphiában.

Gazdag Dániel családjával remekül érzi magát a városban, ám most ha országot nem is, várost váltaniuk kell, és a Philadelphiától nyugatra, Ohio állam közepén (Cincinnati és Pittsburgh között félúton) fekvő Columbusban tölthetik a következő időszakot.

A Columbus Crew februárban adta el a spanyol Real Betisnek 13 millió euróért a kolumbiai Cucho Hernándezt, Gazdag Dániel az ő helyére érkezik, a klubnál jelentős szerepet szánnak neki.

Az átigazolást hamarosan bejelenthetik.

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
15 órája

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

Légiósok
2025.10.10. 07:03
Ezek is érdekelhetik