Sigér Dávid összehasonlította a magyar és a román bajnokságot

Vágólapra másolva!
2025.03.17. 10:11
Sigér Dávid szerint nem érdemes csak az FTC-t és a FCSB-t összehasonlítani (Fotó: Getty Images)
Sigér Dávidra a ferencvárosi edzők közül Szerhij Rebrov volt a legnagyobb hatással és a Sepsi OSK labdarúgója szerint a román élvonal első 12 csapata erősebb, mint az NB I-é – többek között erről beszélt a 14-szeres válogatott játékos az m4sport.hu-nak.

Sigér Dávid elmondta, Rebrovot azért is tartja kiváló szakembernek, mert vele viszonylag folyamatos volt az eredményesség és a fejlődés az FTC-nél.

„Az irányításával először elértük az Európa-liga csoportkörét, majd a BL-t is, közben az NB I-ben rendre már áprilisban eldöntöttük a bajnoki cím sorsát” – nyilatkozott. 

Hozzátette, Rebrovval szinte egy időben érkezett a klubhoz, nála játszott a legtöbbet.

Azt az érzést nem lehet megunni, az felemelő, amikor Fradi-játékosként fontos szereped van, jól mennek a dolgok csapatszinten is. Viszont rengeteg áldozatot kell hoznod, az egész éves menetrend és utazások miatt sokat vagy távol a családodtól. Többen, akik bizonyos szituációkban bírálnak minket, elfelejtik, hogy a focisták is emberek. Nekünk is van magánéletünk, ahol szintén helyt szeretnénk állni” – fogalmazott. Kiemelte, a sportolói léthez elengedhetetlen az erős ego, mindent a sportnak kell szentelni, ugyanakkor ott van a magánélet is.

Bennem például a gyerekvállalásnál kezdtek főként változni a dolgok. Igyekszem továbbra is mindent megtenni azért, hogy minél jobban menjen a játék, de teljes mértékben szeretnék jelen lenni a családom életében is” – jelezte. Sigér Dávid a román és a magyar bajnokság közti különbségről is beszélt:

Nem elég csak a kiemelt csapatokat vizsgálni, nem érdemes például csak a Fradit és a FCSB-t összehasonlítani. A magyar bajnokság nagyon sokat erősödött az elmúlt években, de az itteni első tizenkét csapat (a román első osztályban tizenhat gárda szerepel) összességében valamelyest erősebb, mint otthon. Ugyanakkor azt látom, hogy az itteni utolsó négy helyezettnél sajnos a körülmények sem ütik meg az élvonal szintjét. Ezzel szemben az NB I-ben, akár az NB II-ben is, minden adott, ahhoz hogy jól lehessen futballozni” – jelentette ki.

A 34 éves játékos az interjúban szót ejtett a magyarellenes rigmusokról, a visszavonulása utáni tervekről és a válogatottról.

Eszembe sem jut, hogy esetleg újfent meghívót kaphatok” – mondta a nemzeti együttesben való esetleges újbóli szerepléséről.

 

 

Legfrissebb hírek

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Kosárlabda: Gereben Lívia és Mérész Beatrix bajnok lett a Sepsivel

Kosárlabda
2025.04.30. 20:21

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Football Forum Hungary: Játékosmegfigyelők nélkül ma már nem működhet egy klub – Balogh Tamás

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 11:54
Ezek is érdekelhetik