Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.03.03. 11:16
Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool első gólját a Newcastle ellen és a meccs legjobbbjának is megválasztották (Fotó: facebook.com/LiverpoolFC)
A profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok összesen négy gólt szereztek csapataikban a múlt héten, de a felnőttválogatottak közül csak Szoboszlai Dominik talált be. Viszont Gazdag Dániel, Kerkez Milos és Kleinheisler László is gólpasszt adott (Gazdag kettőt is).

 

A magyar válogatott légiósok közül a múlt héten csak Szoboszlai Dominik szerzett gólt, akinek a Newcastle United elleni találata már az ötödik volt a Premier League-ben ebben az idényben, a Liverpoolban 36 tétmecccsen hét gólnál jár. Jó formáját mutatja, hogy a hétből három gólt is az elmúlt hetekben, vagyis februárban szerzett (kettőt a bajnokságban, egyet a Ligakupában).   

SZOBOSZLAI-GÓL A NEWCASTLE UNITED ELLEN

Válogatottjaink közül gólt más nem szerzett, viszont többen is gólpasszt adtak. Az amerikai MLS 2. fordulójában 4–1-re nyerő Philadelphiában Gazdag Dániel kettőt is, így meglehetősen jól kezdte az új idényt, hiszen két meccs után egy góllal és két gólpasszal áll. 

GAZDAG DÁNIEL GÓLPASSZAI (1:03-től és 3:05-től)

Kezd formába lendülni az osztrák élvonalbeli Grazer AK-ban a februárban szerződtetett Kleinheisler László is, aki egyre többet játszik új csapatában és egymás után a második bajnoki meccsén tudott csereként gólpasszt adni (négy bajnokin két gólpassz a mérlege), ezúttal egy szöglet után megcsúsztatott fejessel készítette le a labdát a gólszerző társnak. Más kérdés, hogy csapata mindkét meccsen kikapott, legutóbb hazai pályán 2–1-re az Austria Wientől.

 KLEINHEISLER LÁSZLÓ FEJJEL KÉSZÍTETTE ELŐ CSAPATA GÓLJÁT

Ugyancsak gólpasszt adott az angol Premier League-ben a Brighton ellen  2–1-re elveszített mérkőzésen Kerkez Milos, aki a 18 méterről hatalmas gólt szerző Justin Kluivertet ugratta ki a bal szélen. A Bournemouth válogatott balhátvédje 27 bajnokin két gólt és négy gólpasszt ért el eddig a bajnokságban. Az FA -kupában a Wolverhampton elleni, 1–1 után tizenegyesekkel kiharcolt továbbjutásban is főszereplő lehetett volna, de a gólja és gólpassza után is érvénytelenítette a játékvezető a Bournemouth találatát. Viszont a hosszabbítás végén is fókuszba került Kerkez: a végjátékban visszahúzta a brazil Cunha mezét, aki teljesen megfeledkezett magáról. A támadó ellökte magától Kerkezt, majd megütötte, megfejelte, sőt rúgott is felé, amikor a Bournemouth védője már a földre került. Cunhát előbb a Bournemouth játékosai, majd saját csapattársai fogták le, a játékvezető pedig kiállította.     

KERKEZ GÓLPASSZA A BRIGHTON ellen, 01:22-TŐL

ÍGY TÁMADTA MEG CUNHA KERKEZT AZ FA-KUPA-MECCSEN

A nem válogatott játékosok közül az osztrák másodosztályú Bergenzben Tiefenbach Dániel kedden és szombaton is gólt szezett gólt (a Voitsberg és a Liefering ellen), míg a szlovén másodosztályú Aluminijben Tanyi Barnabás szerzett győztes gólt a Drava ellen 1–0-ra megnyert meccsen.    

FEBRUÁR 24., HÉTFŐ 

CIPRUS
Cyta Championship
Paralimni–Anorthoszisz 2–2
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám a 62. percben állt be.

ROMÁNIA
Superliga
UTA Arad–Sepsi OSK 1–2
Arad: Zsóri Dániel a 77. percben állt be.
Sepsi: Tamás Márk nem lépett pályára, Sigér Dávid a szünetben állt be.

SZERBIA
Szuperliga
Novi Pazar–Topolya 2–1
Topolya: Sós Bence csereként nézte végig a mérkőzést.

TÖRÖKORSZÁG
Süperlig
Galatasaray–Fenerbahce 0–0
Galatasaray: Sallai Roland kezdőként 89 percet játszott.

 

 FEBRUÁR 25., KEDD 

ANGLIA
Premier League
Brighton & Hove Albion–Bournemouth 2–1
Bournemouth: Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, a 61. percben gólpasszt adott.

AUSZTRIA
2. Liga (II. osztály)
Voitsberg–Bregenz 2–1
Bregenz: Tiefenbach Dániel végigjátszotta a mérkőzést, a 40. percben gólt szerzett, a 47. percben sárga lapot kapott.

CONCACAF BAJNOKOK KUPÁJA
A nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó
Inter Miami–Sporting Kansas City 3–1
SKC: Sallói Dániel az 58. percben állt be.

LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Ruch Chorzów–Korona Kielce 2–0
Ruch Chorzów: Novothny Soma kezdett, a 91. percben lecserélték.

ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
FK Csíkszereda–Selimbar 1–0
Csíkszereda: Babati Benjámin a 66. percben állt be, Hegedűs János és Kelemen Dávid végigjátszotta a mérkőzést, Nagy János kispados volt, Pintér Bence és Torvund Alexander nem volt a meccskeretben.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Komáromi FC–Zsolna 1–0
Komárom: Nagy Gergő kispados volt.

 

 FEBRUÁR 26., SZERDA 

ANGLIA
Premier League
Liverpool–Newcastle United 2–0
Liverpool: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, a 11. percben betalált.

NÉMETORSZÁG
Német Kupa, negyeddöntő
RB Leipzig–Wolfsburg 1–0
Leipzig: Gulácsi Péter a kispadon nézte végig a találkozót, Willi Orbán kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.
Wolfsburg: Dárdai Bence kezdőként 81 percet játszott.

TÖRÖKORSZÁG
Török Kupa, csoportkör
Trabzonspor–Rizespor 5–2
Rizespor: Mocsi Attila kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.

 

 FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK 

SZERBIA
Szuperliga
Topolya–Csukaricski 2–1
Topolya: Sós Bence kispados volt.

TÖRÖKORSZÁG
Török Kupa, csoportkör
Galatasaray–Konyaspor 0–0
Galatasaray: Sallai Roland kisebb sérülés miatt nem volt a meccskeretben.

 

 FEBRUÁR 28., PÉNTEK 

CIPRUS
Cyta Championship
AEL Limassol–Paralimni 2–1
AEL: Kecskés Ákos a 85. percben csereként lépett pályára.
Anorthoszisz–Karmiotissza 1–2
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám kezdett, a 80. percben lecserélték.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Északír Kupa, negyeddöntő
Bangor FC–Glentoran 3–1 
Glentoran: Gyollai Dániel végigvédte a találkozót.

LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Arka Gdynia–Wisla Kraków 2–2 
Wisla: Kiss Tamás a 73. percben csereként lépett pályára.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Schalke 04–Preussen Münster 1–0
Münster: Németh András nem volt a meccskeretben.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Südtirol–Spezia 1–1
Spezia: Nagy Ádám kispados volt.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–CFR 1–1
Sepsi: Tamás Márk kispados volt, Sigér Dávid eltiltás miatt nem volt a meccskeretben.

SPANYOLORSZÁG
La Liga
Real Valladolid–Las Palmas 1–1
Valladolid: Nikitscher Tamás kezdő volt, az 58. percben lecserélték.

SVÉDORSZÁG
Svéd Kupa, csoportkör
AIK Stockholm–Värnamo 2–0
AIK: Csongvai Áron kezdő volt és végigjátszotta a mérkőzést. 

SZLOVÉNIA
2. SNL (II. osztály)
Aluminij–Drava 1–0
Aluminij: Tanyi Barnabás kezdő volt, és a 7. percben csapata győztes gólját szerezte.

 

 MÁRCIUS 1., SZOMBAT 

ANGLIA
FA-kupa, nyolcaddöntő
Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 1–1 – tizenegyesekkel 5–4
Bournemouth: Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, a 120+1. percben sárga lapot kapott.
Manchester City–Plymouth Argyle 3–1
Plymouth: Szűcs Kornél a 80. percben csereként állt be.
Championship (II. osztály)
Blackburn Rovers–Norwich City 1–1
Blackburn: Tóth Balázs a kispadról nézte végig a találkozót.
Leeds United–West Bromwich Albion 1–1
WBA: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.
League One (III. osztály)
Wrexham–Bolton Wanderers 0–0
Bolton: Schön Szabolcs kezdőként 62 percet játszott.

AUSZTRIA
Bundesliga
Grazer AK–Austria Wien 1–2
GAK: Jánó Zétény nem volt a meccskeretben, Kleinheisler László a 68. percben csereként állt be, a 90+1. percben gólpasszt adott. 
Rapid Wien–Altach 5–0
Rapid Wien: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.
2. Liga (II. osztály)
Bregenz–Liefering 2–0 – a mérkőzés a 91. percben félbeszakadt
Bregenz: Tiefenbach Dániel végigjátszotta a mérkőzést, a 39. percben gólt szerzett. 

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–FC Cincinnati 4–1
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdőként 82 percet játszott, két gólpasszt jegyzett.
Sporting Kansas City–San Jose Earthquakes 1–2
Sporting Kansas City: Sallói Dániel a 77. percben állt be csereként.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Lens–Le Havre 3–4
Le Havre: Loic Nego vévigjátszotta a mérkőzést.

GÖRÖGORSZÁG 
Szuperliga
Volosz–Arisz 1–1
Volosz: Koszta Márk kezdőként lépett pályára, a 67. percben lecserélték, Kovács Dániel végigjátszotta a találkozót.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Werder Bremen–Wolfsburg 1–2
Wolfsburg: Dárdai Bence a kezdőcsapatban kapott helyet, a 65. percben lecserélték.
RB Leipzig–Mainz 1–2
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést.
2. Bundesliga (II. osztály)
Eintracht Braunschweig–Ulm 1–1
Braunschweig: Szabó Levente kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.

OLASZORSZÁG
Serie A
Udinese–Parma 1–0
Parma: Balogh Botond a kezdőcsapatban lépett pályára, az 58. percben lecserélték.

ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
Unirea Ungheni–FK Csíkszereda 1–0
Csíkszereda: Hegedűs János és Kelemen Dávid kezdőként 90 percet játszott, Babati Benjámin a szünetben állt be, Nagy János a 77. percben lépet pályára, Pintér Bencét nem nevezték a mérkőzésre, Torvund Alexander sérült.

SVÁJC
Szuperliga
Winterthur–St. Gallen 4–0
St. Gallen: Csoboth Kevin csereként állt be a szünetben.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Zólyombrézó–Komáromi FC 2–2
Komárom: Nagy Gergő a kispadról tekintette meg a találkozót. 
Dunaszerdahelyi AC–Rózsahegy 3–0
DAC: Bősze Levente a 71. percbe csereként állt be, Csinger Márk nem volt a meccskeretben, Redzic Damir nem volt a meccskeretben, Tuboly Máté a kezdőcsapatban jutott szóhoz, a 61. percben lecserélték.
Kassa–Nagymihály 3–2
Kassa: Bokros Szilárd a kispadról tekintette meg a találkozót. 

SZLOVÉNIA
Prva Liga
Radomlje–Maribor 0–4
Maribor: Komáromi György a 68. percben csereként állt be.
KoperNafta 0–0
Nafta: Csóka Dominik végigjátszotta a mérkőzést, a 60. percben sárga lapot kapott, Dragóner Áron a kispadon tekintette meg a talákozót, Kálnoki-Kis Zsombor az 57. percben csereként állt be, Klausz Milán végigjátszotta a mérkőzést, Senkó Zsombor a kispadon tekintette meg a talákozót, Szalay Szabolcs a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, az 57. percben lecserélték.

 

 MÁRCIUS 2., VASÁRNAP

BELGIUM
Jupiler Pro League
Standard Liege–Anderlecht 0–2
Standard Liege: Szalai Attila a kispadon ült.

DÁNIA
Superliga
Aalborg–Köbenhavn 0–0
Köbenhavn: Németh Hunor nem volt a keretben.

HOLLANDIA
Keuken Kampionen Divisie (II. osztály)
Excelsior–Roda 1–1
Roda: Vancsa Zalán kezdett, a 47. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Union Berlin–Holstein Kiel 0–1
Union: Schäfer András a kispadon ült.
2. Bundesliga (II. osztály)
Elversberg–Hertha BSC 4–0
Hertha: a végig játszó Dárdai Márton sárga lapot kapott, ifj. Dárdai Pál a 83. percben állt be.

TÖRÖKORSZÁG
Süperlig
Rizespor–Alanyaspor 3–1
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a mérkőzést, a 75. percben sárga lapot kapott, így kihagyja csapata következő bajnokiját.
Kasimpasa–Galatasaray 3–3
Galatasaray: Sallai Rolandot a 65. percben lecserélték.

 

MÁRCIUS 3., HÉTFŐ 

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
19.00: Raków–Lechia Gdansk
Raków: Baráth Péter
Division 1 (II. osztály)
20.00: Ruch Chorzów–Termalica Nieciecza
Ruch Chorzów: Novothny Soma

ROMÁNIA
Superliga
16.00: Gloria Buzau–UTA Arad
Arad: Zsóri Dániel

SZERBIA
Szuperliga
14.00: Jedinsztvo Ub–Topolya
Topolya: Sós Bence

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
4 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Dupla Tízes: Szoboszlai Dominik csúcsformában, a Liverpool megállíthatatlan?

Légiósok
2025.02.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik