Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 07:34
Gazdag Dánielék továbbra is hibátlanok az MLS új idényében (Fotó: Getty Images)
Az amerikai labdarúgó-liga (MLS) 3. fordulójában Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union 2–0-ra nyert a New England Revolution vendégeként, ezzel továbbra is hibátlan. Ellenben Sallói Dániel és a Sporting Kansas City ismét kikapott, így még mindig pont nélkül áll a bajnokságban.

Gazdag Dániel kezdőként kapott helyett a Philadelphia Unionban, amely sokáig nem tudta feltörni a New England Revolution védelmét. A 76. percben Kai Wagner szögletét kifejelték a védők, a német második beadását Tai Baribo juttatta a kapufa segítségével a kapuba. A hajrában ismét egy rögzített helyzetnél okoztak gondot a vendégek, egy szabadrúgást a gólvonalról mentettek a New England védői. A 0–2-es végeredményt Jovan Lukics állította be, a szerb a 97. percben lőtt gyönyörű találatot a tizenhatos vonaláról. A Philadelphia így három mérkőzés után továbbra is hibátlan, 9 pontjával vezeti a Keleti Konferenciát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Gazdaggal ellentétben Sallói Dániel nem volt kezdő csapatában. A gól és nagyobb helyzet nélküli első félidő után a Sporting Kansas City szerezte meg a vezetést az 53. percben: a jobb oldalon szépen kijátszott akció végén Erik Thommy lőtt 14 méterről a kapu bal oldalába. Ez volt a Kansas City egyetlen kaput eltaláló lövése a mérkőzésen, és ez, mint kiderült, az egy pontra sem volt elég. A 60. percben Christian Benteke büntetőjével egyenlített, majd nyolc perccel később a japán Kidzsima Hoszei csúsztatásával már az előnyt is megszerezte a DC United (2–1). A 88. percben beállt Sallói is, de az egyenlítés nem jött össze, így a Sporting Kansas City három fordulót követően pont nélkül a Nyugati Konferencia utolsó előtti helyén áll.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
New England Revolution–Philadelphia Union 0–2 (Baribo 76., J. Lukics 90+7.)
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdett, a 91. percben cserélték le.
DC United–Sporting Kansas City 2–1 (Benteke 60. – 11-esből, Kidzsima 68., ill. Thommy 53.)
Sporting Kansas City: Sallói Dániel a 88. percben állt be csereként.

 

Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
19 órája

Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

Légiósok
2025.11.07. 21:45

Egyenlített a Columbus, főcsoport-elődöntős a Los Angeles FC

Minden más foci
2025.11.03. 07:07

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Gazdag fél órát kapott, csapata vereséggel kezdte az MLS rájátszását

Minden más foci
2025.10.28. 07:41

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03
Ezek is érdekelhetik