Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 20:07
Fotó: Getty Images
A szerdai vizsgálatokat követően kiderült, a Fenerbahce ellen lecserélt Sallai Roland nem sérült meg súlyosan, és akár már vasárnap visszatérhet a pályára.

 

Alighanem a szövetségi kapitány Marco Rossi is a fejéhez kapott. A Galatasaray hétfő este játszott rangadót a Süper Lig második helyén álló Fenerbahce ellen, a 0–0-val véget érő találkozó utolsó perceiben Sallai Roland bicegve jött le a pályáról. Az 58-szoros magyar válogatott támadó a mérkőzés egy korábbi szakaszában egy szerelési kísérletet követően fájdalmas arccal maradt lent a gyepen. Ekkor még tudta folytatni a játékot, ám a találkozó utolsó perceiben csak le kellett cserélni, szemmel láthatóan nem százszázalékos állapotban bicegett le a pályáról.

A Galatasaray orvosi stábja kedden és szerdán is alapos vizsgálatoknak vetette alá a magyar légióst, szerda estére pedig kiderült, nincs nagy gond, a játékosnak mindössze egy-két napot kell kihagynia. Ez azt jelenti, hogy a Konyaspor elleni csütörtöki kupamérkőzésen biztosan nem lép pályára, ám a vasárnapi, Kasimpasa elleni idegenbeli bajnokin akár visszatérhet a csapatba.

Jó hír ez, hiszen a magyar válogatott március 20-án Isztambulban, három nappal később, március 23-án Budapesten játszik fontos Nemzetek Ligája rájátszást, a tét az A-ligában való maradás.

 

 

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: Sallai Roland egymillió forinttal segíti a leukémiás gyermekeket

Minden más foci
2025.06.19. 16:06

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik