Nem harsog – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2025.02.04. 08:00

TITULÁLHATNÁNK egyszerű futballapukának is, ha a fiát nem Szoboszlai Dominiknak hívnák, s nem ő alapította volna meg 2007-ben az idén már „nagykorú” klubját, a Főnixet Székesfehérváron. Ám a fia az utóbbi évtizedek legjobb magyar labdarúgója, a válogatott és a Liverpool FC kulcs­embere, a klubja pedig szépen prosperál csaknem tizennyolc éve, már négy egykori tanítványt delegálva a felnőtt nemzeti csapatba, s továbbiakat a fiatalabb korosztályokéba. Ha pedig még hozzávesszük, hogy Szoboszlai Zsolt viszonylag ritkán ad mélyinterjút – „Nem harsogok. (…) Van véleményem, mint mindenkinek, de nem akarok megmondóember lenni”, ahogyan a Nemzeti Sportnak fogalmazott most –, akkor igazán örülhetünk annak, hogy nekünk megszólalt. Egészen pontosan kollégánknak, a hozzá hasonlóan volt NB I-es játékos Bobory Balázsnak, akivel több évtizedes jó kapcsolatot ápol.

Egy interjú persze nem kizárólag az alanyok szoros vagy éppen laza kötődésén múlik, a saját anyánkkal is lehet rosszat s egy vadidegennel is remeket készíteni, ráadásul nagyon nem mindegy, hogy ki mondja és persze az se, hogy mit mond. Szakmai meggyőződésem (s remélem, olvasóink többsége hasonlóan gondolja), hogy ez jó interjú, amelynek alapja a megszólaló személye mellett leginkább az őszinteség, a szókimondás. Szoboszlai Zsolt nem akarja feltalálni a meleg vizet, de nem is mismásol, miközben kerüli az élet minden területén, így a foci környékén is egyre inkább elharapódzó áltudományoskodást. Sőt, előszeretettel használja a közérthető sportági argót: „A lényeg, hogy úgy dolgozhassak, ahogy én akarok, a saját futballfilozófiám, stílusom szerint, és majd a végén kiderül, hogy ez eredményes-e vagy sem. Ha nem jó, felköpök és aláállok…”

Tetszik vagy sem, Szoboszlai Dominik manapság a leghíresebb magyar sportoló, egyben az egyik legismertebb magyar ember, a nevével mindent el lehet adni, rengeteg kattintást generálni. Ha az őt leginkább ismerő édesapja, egyben nevelőedzője beszél róla és a futballról hosszasan, az enyhén szólva érdekes és megszívlelendő. Nem akarok minden poént lelőni, de tényleg érdemes hallgatni rá.

Egyetérteni persze nem feltétlenül kell, de a Szoboszlai papa-féle recept mindenkinek adva van, bár kell hozzá némi egészséges önkritika: ha kiderül, hogy nincs igaza, felköp és alááll…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Légiósok
2025.02.04. 08:00

Szoboszlai Zsolt: A Liverpool a világ legjobb csapata

A Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik édesapja és nevelőedzője, Szoboszlai Zsolt nagyon örülne, ha fia lenne az első magyar aranyérmes a Premier League-ben, a Bajnokok Ligája-siker pedig a korona lenne az évadon.

 

 

Legfrissebb hírek

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
21 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50
Ezek is érdekelhetik