Sajtóhír: megszületett az egyezség, Szalai Attila a Standard Liege játékosa lesz

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 17:04
Szalai Attila ismét tartós játéklehetőséghez juthat (Fotó: Getty Images)
Mint azt csütörtökön megírtuk, Szalai Attila iránt érdeklődik a belga labdarúgó-bajnokság egyik patinás csapata, a Standard Liege. Nos, azóta lépés is történt az ügyben, a belga átigazolásokban jártas Sacha Tavolieri úgy tudja, a magyar válogatott védő már a hétvégén a Standard Liege játékosa lesz.

 

Sacha Tavoileri – aki tegnap elsőként számolt be a transzfer lehetőségéről – pénteken exkluzív információként szállította, hogy Szalai Attila esetében megegyezett egymással a Standard Liege és a német Hoffenheim, az idény végéig, kölcsönben kerül előbbihez. A felek állítólag nem tétlenkednek, a magyar válogatott védő már pénteken Belgiumba utazik/utazott, s még ezen a hétvégén aláírja szerződését.    

A Standard tízszer nyerte meg a belga bajnokságot, legutóbb 2009-ben Bölöni László irányításával, most 20 forduló után 25 ponttal a 10. helyen áll. 

Mint ismert, Szalai ebben az idényben egyáltalán nem jut játéklehetőséghez a Hoffenheimben (nulla tétmeccs a 2024–2025-ös idényben) a német klub – már csak csökkenő piaci értékének „karbantartására” tekintettel is – mindenképp szeretné őt kölcsönadni, lehetőleg nyugat-európai klubnak.   

Legfrissebb hírek

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
19 órája

Szalai Attila: Ha a legszebb arcunkat mutatjuk, talán elérhetjük a célunkat

Magyar válogatott
2025.09.05. 21:50

Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

Magyar válogatott
2025.09.02. 12:17

Belgiumba igazol Dénes Vilmos – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 19:38

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Szalai Attila kezdő volt, csapata vereséggel kezdett a bajnokságban

Légiósok
2025.08.09. 22:47

Három magyar jelentős célokkal – rajtol a török bajnokság

Minden más foci
2025.08.08. 06:35
Ezek is érdekelhetik