Légióskörkép: Csoboth és a többiek – kilenc gól és egy kivédett 11-es Gulácsitól

Vágólapra másolva!
2024.09.30. 11:01
Csoboth Kevin célba veszi a Zürich kapuját a gólja előtt (Fotó: facebook.com/FCSG1879)
A profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok összesen kilenc gólt szereztek a múlt héten, de érdemes kiemelni a tizenegyest hárító Gulácsi Pétert is.

 

Az elmúlt héten több légiósunk is megszerezte első bajnoki vagy kupagólját ebben az idényben. A sort a 12-szeres válogatott Csoboth Kevin kezdte a svájci St. Gallenben, aki továbbra is csereként kap lehetőséget új csapatában, de a Zürich elleni rangadón így is sikerült betalálnia remek lövésből. A 4–1-re megnyert meccs után a Nemzeti Sportnak elmondta, ezen a találkozón nyújtották a legjobb teljesítményt, mióta a nyáron az Újpestből a St. Gallenhez szerződött. Csoboth egyébként a második gólját lőtte tétmeccsen a svájci klubnál, mert korábban a Svájci Kupában is betalált.     

 

Szintén első bajnoki gólját lőtte múlt héten a lengyel másodosztályban, a nyáron ugyancsak Újpestről távozott, kétszeres válogatott Kiss Tamás, aki az 5–0-ra nyerő Wisla Krakówban volt eredményes egy nagy sprint végén.

Első gólját szerezte új csapatában a Kassán futballozó Bokros Szilárd: a DVTK kölcsönjátékosa a Szlovák Kupa 3. fordulójában a Tesla Sztropkó ellen talált be. Szintén a Szlovák Kupában volt eredményes, ebben az évadban már másodszor a DAC magyar U-válogatott csatára, Szendrei Ákos, aki a kapusról kipattanó labdát fejelte közelről, a kapuba a Nagyölveden 3–0-ra megnyert meccsen.  

A kupákban más országokban is sorjáztak a magyar gólok: Tanyi Barnabás (Aluminij) Szlovéniában, Novothny Soma (Ruch Chorzów) Lengyelországban volt eredményes, Koszta Márk pedig duplázott Görögországban.

NOVOTHNY SOMA GÓLJA A LENGYEL KUPÁBAN  


Bajnoki mérkőzésen Csoboth és Kiss mellett Szabó Levente szerzett még gólt a német másodosztályban, az Ulmtól 3–1-es vereséget szenvedő Braunschweigben. A nyáron szerződtetett csatárnak ez volt a 2. gólja a 2. Bundesligában. 

A múlt héten bemutatkozott új csapatában Vancsa Zalán, aki kezdőként 63 percet játszott a belga élvonalbeli Gentben a Leuven ellen 3–0-ra megnyert bajnokin. Zsóri Dániel pedig a román élvonalban debütált, Kolozsváron csereként állt be az UTA Aradba a CFR ellen 3–1-re megnyert meccsen. Sallai Roland először volt kezdő a török Galtasarayban (a szünetben lecserélték a Kasimpasa elleni, 3–3-as meccsen). A válogatott miatt is mindenképp említést érdemel még Gulácsi Péter, az RB Leipzig az 58-szoros válogatott kapusa, aki egymás után a harmadik bajnoki meccsét hozta le kapott nélkül, az Augsburg ellen 4–0-ra megnyert találkozón tizenegyest is védett és ismét bekerült a Kickernél a forduló válogatottjába. A nemzeti csapattal kapcsolatban, a hétfői kerethirdetés szempontjából érdemes még kiemelni a 22-szeres válogatott Bolla Bendegúzt, aki a nyáron szerződött a Rapid Wienhez, és múlt héten, a LASK elleni 1–1 alkalmával első gólpasszát jegyezte a bécsieknél.   

GULÁCSI PÉTER 11-EST VÉDETT AZ AUGSBURG ELLEN

BOLLA BENDEGÚZ GÓLPASSZA


 

SZEPTEMBER 23., HÉTFŐ

ROMÁNIA
Superliga
UTA Arad–Poli Iasi 0–0
Arad: Zsóri Dániel kispados volt.

 

 SZEPTEMBER 24., KEDD 

ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
FK Csíkszereda–Dumbravita 1–0
Csíkszereda: Kelemen Dávid végigjátszotta a 90 percet, Torvund Alexander a szünetben állt be, Hegedűs János és Makrai Gábor a 79. percben lépett pályára, Nagy Jánost a 86. percben cserélték be, Pintér Bence végig a kispadon maradt, Babati Benjámint nem nevezték a találkozóra.

SVÁJC
Super League
St. Gallen–Zürich 4–1
St. Gallen: Csoboth Kevin a 72. percben beállt, a 77. percben gólt szerzett.

SZAÚD-ARÁBIA
Király-kupa, a 16 közé jutásért
Al-Dzsabalain–Al-Fateh 2–0
Al-Fateh: Szappanos Péter végig a pályán volt.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Komáromi FC–Rózsahegy 1–2
Komárom: Nagy Gergő a kispadon ült.

SZLOVÉNIA
Szlovén Kupa, 1. forduló
Hajdina–Aluminij 0–4
Aluminij: Tanyi Barnabás gólt szerzett.

 

 SZEPTEMBER 25., SZERDA

ANGLIA
Ligakupa, 3. forduló
ArsenalBolton Wanderers 5–1
Bolton: Schön Szabolcs kispados volt.
Liverpool–West Ham United 5–1
Liverpool: Szoboszlai Dominik kispados volt.

AUSZTRIA
Osztrák Kupa, 2. forduló
Donaufeld Wien (III.o)–Rapid Wien 1–3
Rapid: Bolla Bendegúz kispados volt.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
US Open-kupa, döntő
Los Angeles FC–Sporting Kansas City 3–1 – hosszabbítás után
SKC: Sallói Dániel kezdő volt, a 60. percben gólpasszt adott, a 82. percben lecserélték.

EURÓPA-LIGA
Alapszakasz
Midtjylland (dán)–Hoffenheim (német) 1–1
Hoffenheim: Szalai Attilát nem nevezték a mérkőzésre.

GÖRÖGORSZÁG
Görög Kupa, 4. forduló
Krya Vryszi (III. o.)–Volosz 0–3
Volosz: Koszta Márk kezdett, két gólt szerzett, a 62. percben lecserélték; Kovács Dánielt nem nevezték a meccsre.
Levadiakosz–Atromitosz 1–2
Levadiakosz: Gróf Dávid sérült.

LENGYELORSZÁG
Lengyel Kupa, 1. forduló
Podhale Nowy Targ (IV. o.)–Ruch Chorzów (II.) 0–2
Ruch Chorzów: Novothny Soma a szünetben állt be, ő szerezte csapata második gólját.
Miedz Legnica (II. o.)–Raków 0–0 – 11-esekkel 4–3
Raków: Baráth Péter végigjátszotta a mérkőzést.

SZLOVÁK KUPA, 3. FORDULÓ
Nagyölved (Velke Ludince, III. o.)–Dunaszerdahelyi AC 0–3
DAC: Csinger Márk és Bősze Levente végig a pályán volt; Redzic Damir a szünetig játszott, adott két gólpasszt; Vitális Milán a szünetig játszott; Szendrei Ákos a második félidőt töltötte a pályán, ő fejelte a harmadik gólt; Tuboly Máté szintén a második 45 percet töltötte a pályán.
Sztropkó (Tesla Stropkov, III. o.)–FC Kassa 1–4
Kassa: Bokros Szilárd végig a pályán volt, ő szerezte az első gólt.

SZLOVÉNIA
Szlovén Kupa, 1. forduló
SD Marjeta (IV. o.)–Maribor 0–4
Maribor: Komáromi György kispados volt.

 

 SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK

BELGIUM
Jupiler Pro League
Cercle Bruges–Gent 2–1
Gent: Vancsa Zalán kispados volt.

EURÓPA-LIGA
Alapszakasz
Eintracht Frankfurt (német)–Plzen (cseh) 3–3
Frankfurt: Fenyő Noah kispados volt.

 

 SZEPTEMBER 27., PÉNTEK

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Plymouth Argyle–Luton Town 3–1
Plymouth: Szűcs Kornél végigjátszotta a mérkőzést.

AUSZTRIA
2. Liga (II. osztály)
Bregenz–First Vienna 3–2
Bregenz: Tiefenbach Dániel a szünetben állt be.

CIPRUS
Cyta Championship
Omonia Nicosia–AEL Limassol 3–1
Omonia: Lang Ádám kispados volt.
AEL: Kecskés Ákos kezdőként lépett pályára, a 80. percben piros lapot kapott.

LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Wisla Kraków–Odra Opole 5–0
Wisla: Kiss Tamás kezdőként lépett pályára, az 53. percben gólt szerzett, a 72. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Ulm–Braunschweig 3–1
Braunschweig: Szabó Levente a szünetben állt be, a 76. percben gólt szerzett, a 87. percben sárga lapot kapott.

 

 SZEPTEMBER 28., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 1–2
Liverpool: Szoboszlai Dominik kezdőként 73 percet játszott.
Championship (II. osztály)
Sheffield Wednesday–West Bromwich Albion 3–2
WBA: Callum Styles nem volt a keretben.
Blackburn Rovers–Queens Park Rangers 2–0
Blackburn: Tóth Balázs a kispadon ült.
League One (III. osztály)
Crawley–Bolton Wanderers 0–2
Bolton: Schön Szabolcs végig a pályán volt.

AUSZTRIA
Bundesliga
Rapid Wien–LASK 1–1
Rapid: Bolla Bendegúz végig a pályán volt, a 27. percben gólpasszt adott.
BW Linz–Sturm Graz 1–2
Graz: Kern Martin nem volt a keretben.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Sumqayit 1–1
Neftci: Tamás Márk a kispadon ült.

CIPRUS
Cyta Championship
Ahnasz–Anorthoszisz 2–2
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám kezdőként 53 percet játszott.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Atlanta United 1–1
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
St. Louis City–Sporting Kansas City 3–1
SKC: Sallói Dánielt a 78. percben cserélték be.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Premiership
Glentoran–Glenavon 0–0
Glentoran: Gyollai Dániel végig a pályán volt.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Le Havre–Lille 0–3
Le Havre: Loic Nego kezdőként 59 percet játszott.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Volosz–Kallithea 1–1
Volosz: Kovács Dániel végig a pályán volt,  Koszta Márk kezdőként 72 percet játszott.
Aszterasz Tripolisz–Levadiakosz 1–1
Aszterasz: Ádám Martin kezdőként 80 percet játszott.
Levadiakosz: Gróf Dávid nem volt a keretben.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Raków–Puszcza 2–0
Raków: Baráth Péter a 60. percben állt be.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
RB Leipzig–Augsburg 4–0
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán is végig a pályán volt, előbbi tizenegyest védett.
Wolfsburg–Stuttgart 2–2
Wolfsburg: Dárdai Bence a kispadon ült.
Mönchengladbach–Union Berlin 1–0
Berlin: Schäfer András végig a pályán volt.
2. Bundesliga (II. osztály)
Preussen Münster–Schalke 1–2
Münster: Németh András 65. percet játszott.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Sassuolo–Spezia 0–0
Spezia: Nagy Ádám a 60. percben állt be.

ROMÁNIA
Superliga
CFR–UTA Arad 1–3
Arad: Zsóri Dániel a 71. percben állt be.

SKÓCIA
Premiership
Motherwell–St. Mirren 2–1
Motherwell: Hegyi Krisztián a kispadon ült.

SVÁJC
Super League
Yverdon–St. Gallen 1–0
St. Gallen: Csoboth Kevin a 66. percben állt be.

SZAÚD-ARÁBIA
Saudi Pro League
Al-Fateh–Al-Ahdud 2–4
Al-Fateh: Szappanos Péter végig a pályán volt.

SZERBIA
Szuperliga
Csukaricski–Topolya 1–2
Topolya: Sós Bence a kispadon ült.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Besztercebánya–Kassa 2–3
Kassa: Bokros Szilárd a 46. percben állt be.
Dunaszerdahelyi AC–Nagyszombat 0–0
DAC: Bősze Levente, Csinger Márk, Szendrei Ákos és Tuboly Máté a kispadon ült, Redzic Damir kezdőként 83 percet játszott, Vitális Milán végig a pályán volt.

SZLOVÉNIA
Prva Liga
Nafta Lendva–Mura 0–0
Nafta: Csóka Dominik kezdőként 78 percet játszott, Dragóner Áron és Senkó Zsombor a kispadon ült, Klausz Milán kezdőként 64 percet játszott, Kálnoki-Kis Zsombor kezdőként az 59. percben sárga lapot kapott majd lecserélték, Szalay Szabolcs a 64. percben állt be.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Galatasaray–Kasimpasa 3–3
Galatasaray: Sallai Rolandot a félidőben lecserélték.
Alanyaspor–Rizespor 1–0
Rizespor: Mocsi Attila végig a pályán volt.
1. Lig (II. osztály)
Bandirmaspor–Ankaragücü 2–0
Ankaragücü: Varga Kevin a 65. percben állt be.

 

 SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP

BELGIUM
Jupiler Pro League
Gent–Leuven 3–0
Gent: Vancsa Zalán kezdett, a 64. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
AEK Athén–Panathinaikosz 2–0
Panathinaikosz: Kleinheisler Lászlót nem nevezték be a mérkőzésre.

LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Stalowa Wola–Ruch Chorzów 2–0
Ruch Chorzów: Novothny Soma kezdett, a 79. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Holstein Kiel–Eintracht Frankfurt 2–4 
Frankfurt: Fenyő Noah és Lisztes Krisztián nem volt kerettag.
Hoffenheim–Werder Bremen 3–4
Hoffenheim: Szalai Attilát nem nevezték be a mérkőzésre.
2. Bundesliga (II. osztály)
Hertha BSC–Elversberg 1–4 
Hertha: Dárdai Márton kezdett, a 78. percben lecserélték; ifjabb Dárdai Pál a 68. percben állt be.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–FCSB 0–1
Sepsi: Sigér Dávid a 63. percben lépett pályára.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Zsolna–Komáromi FC 2–1 
Komárom: Nagy Gergő kispados volt.

SZLOVÉNIA
Prva Liga
Domzale–Maribor 0–3
Maribor: Komáromi György kezdett, a 63. percben lecserélték.
2. SNL (II. osztály)
Dravinja–Aluminij 1–2
Aluminij: Tanyi Barnabás kezdett, a 85. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

 

 SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ 

ANGLIA
Premier League
21.00: AFC Bournemouth–Southampton 
Bournemouth: Kerkez Milos

OLASZORSZÁG
Serie A
20.45: Parma–Cagliari
Parma: Balogh Botond

ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
17.00: Steaua Bucuresti–FK Csíkszereda
Csíkszereda: Babati Benjámin, Hegedűs János, Kelemen Dávid, Makrai Gábor, Nagy János, Pintér Bence, Torvund Alexander

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik