Légiósok: Gazdag gólt lőtt, a szétlövésben hibázott, csapata így is csoportelső lett

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.05. 07:40
Gazdag Dániel továbbjutott csapatával (Fotó: Getty Images)
Eseménydús meccse volt az észak-amerikai Ligák Kupájában Gazdag Dánielnek: sárga lapot kapott, a hajrában egyenlített, aztán a szétlövésben rontott, de a Union ettől függetlenül továbbjutott csoportjából.

 

Az észak-amerikai Ligák Kupája csoportkörének 2. fordulójában a Gazdag Dániellel a kezdőjében felálló Philadelphia Union a rendes játékidőben 1–1-es döntetlent játszott a mexikói Cruz Azul ellen, majd a szétlövésben vereséget szenvedett – éppen Gazdag volt, aki egyedüliként hibázott a tizenegyesek során: az első párban rontott. Csapata ugyanakkor a szétlövés kiharcolásával már eleve biztosította továbbjutását a csoportból, amiben szintén nagy szerepet vállalt a magyar válogatott támadó, ugyanis a 88. percben az ő góljával egyenlített a Union.

A Cruz Azul még az első félidő hajrájában szerezte meg a vezetést, Carlos Rotondi gyors kontra végén szépen kijátszott helyzetből talált be. Gazdag a második félidő első negyedórájának a végén kapott egy sárga lapot, aztán a 88. percben egyenlített: a jobbról érkező lapos beadás kipattant a kapusról, és ő ott termett, majd éles szögből a léc alá pofozta a labdát. Ezzel gyakorlatilag biztossá tette csapata csoportelsőségét, hiszen a szétlövés kiharcolásáért már egy pont járt.

GAZDAG GÓLJA

ÉSZAK-AMERIKAI LIGÁK KUPÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Philadelphia Union (amerikai)–Cruz Azul (mexikói) 1–1 – 11-esekkel 3–5

 

Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

Légiósok
2025.10.10. 07:03

Család, futball, borok – Gazdag Dániel amerikai álomélete

Légiósok
2025.10.07. 09:29

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
2025.09.28. 22:14

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Légióskörkép: három magyar gól a bajnokságokban, gólpassz a BL-ben

Légiósok
2025.09.22. 10:08

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Gazdag kezdte a gólgyártást, de a Columbus végül kikapott

Légiósok
2025.09.18. 07:54
Ezek is érdekelhetik