Kiváló lépcsőfok Schön Szabolcsnak a Bolton

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 10:17
Schön Szabolcs a Boltonban folytatja pályafutását (Fotó: Bolton Wanderers)
Schön Szabolcsnak a fogadtatásából egyértelművé vált, meghatározó játékosként kezelik új csapatánál, a Boltonnál, s megtisztelőnek tartja, hogy számítanak rá a klub projektjében, amelynek célja, hogy a csapat három-négy éven belül a Premier League-ben szerepeljen.

 

Mivel a múlt héten szerdán még a Sumqayit ellen továbbjutó Fehérvár FC-ben lépett pályára, sokakat meglepett, hogy pénteken aláírt az angol harmadosztályban szereplő Boltonnak. Hogyan jött a lehetőség?
Minden gyorsan történt: két-három hete keresett meg az angol klub, azóta azt vártam, hogy megegyezzen a Fehérvár FC-vel az átigazolásomról – mondta a Nemzeti Sportnak a 23 éves, nyolcszoros válogatott Schön Szabolcs, aki hároméves megállapodást kötött a Boltonnal. – Kedden tudtam meg, hogy a csapatok dűlőre jutottak, szerdán lejátszottam az utolsó mérkőzésemet a Konferencialigában, elköszöntem a társaktól, majd csütörtökön Angliába repültem, hogy átessek a kötelező vizsgálatokon, teszteken, s pénteken aláírtam a szerződést. Amióta hazatértem, arra vágytam, hogy minél hamarabb visszamenjek külföldre, úgyhogy fel vagyok dobódva.

Miként tekint vissza pályafutása székesfehérvári szakaszára?
Voltak jobb és nehezebb időszakai a Vidinél töltött két idénynek, igyekszem csak a szépre emlékezni. Az előző évad jól sikerült a csapatnak, egyúttal jelezte számomra, itt az ideje a váltásnak, ami kemény munka árán sikerült.

Több külföldi lehetősége volt. Mi vonzotta a Bolton ajánlatában?
A futballkedvelőknek aligha kell bemutatni a klubot, Premier League- és Championship-múltja alapján a nagyok, az ismertek közé tartozik a szigetországban. Imponált, hogy a harmadosztályú egyesületek mindössze két olyan labdarúgót regisztrálhatnak a keretükbe, akik nem felelnek meg az angliai munkavállalási követelményeknek, s a Boltonnál ragaszkodtak ahhoz, hogy én legyek az egyik a csapatban. A fogadtatásomból világossá vált, meghatározó, fontos játékosként kezelnek, aminek szintén örülök. A Bolton ötvédős rendszerben futballozik, előretolt bal oldali szárnyvédőként számolnak velem. Másfél évvel ezelőtt szélső támadóként emlegetett mindenki, ám a Vidiben hátrébb vontak. Szerintem a játékomat és a képességeimet figyelembe véve testhezálló az új pozíció, ezért is tartottam fontosnak, hogy olyan helyen folytassam a pályafutásomat, ahol ezen a poszton maradhatok. Emellett az is tetszik, hogy támadó szellemű játékot erőltetünk.

Három évre írt alá. Mit vázoltak önnek az elöljárók az egyesület jövőjével kapcsolatban?
– A Bolton három-négy éves projekt részeként fel akar jutni a Championshipbe, majd a Premier League-be – ezt szem előtt tartva szerződtetett a nyáron futballistákat, ezért is megtisztelő, hogy velem képzelték el a csapatépítést. Rendkívül ambiciózus a klub, a létesítmények elképesztők, minden adva van ahhoz, hogy jó szakmai munkát végezve elérjük céljainkat.

Említette, hogy túlesett az első edzésén. Milyen benyomásokat szerzett?
Mit ne mondjak, hatalmas volt az edzés intenzitása, és érződött a keret ereje. Tesztmérkőzést megelőző edzésen vettem részt, ami azt jelenti, hogy ez kevésbé intenzív tréning – ehhez képest sokat kivett belőlem, elfáradtam a végére. Nem zárható ki, hogy itt ez a lazább gyakorlás, úgyhogy ehhez egészen biztosan hozzá kell szoknom. Kifejezetten örülök, hogy három tétmérkőzést játszhattam a Fehérvárral, kicsit hozzászokhattam a szerda-szombat ritmushoz, ami Angliában megszokott. Jellemzően évi hatvan-hatvankét mérkőzés vár a csapatokra, úgyhogy jócskán lesz esélyem bizonyítani a pályán. Teljesen fittnek érzem magam, várom a rám váró kihívásokat.

Megoszlanak a vélemények arról, átok-e vagy áldás, hogy az idényben ilyen sok meccset játszanak Angliában. Ön miként vélekedik erről?
Valóban, hatalmas a League One-csapatok mérkőzésszáma, ezért a játékosoknak oda kell figyelniük arra, hogyan regenerálódnak, táplálkoznak, mennyi folyadékot visznek be. Ezt a meccsdömpinget kizárólag úgy lehet sérülés nélkül bírni, ha az ember fegyelmezetten folytat profi sportot megkövetelő életmódot. Igyekszem odafigyelni magamra, lekopogom, az utóbbi időben el is kerültek a sérülések.

Milyen célokkal vág neki az angliai légióséletnek? Összejöhet a válogatottság az angol harmadik vonalban futballozva?
Hosszabb távú célokban nem, inkább rövidebbekben gondolkodom. Az az elsődleges, hogy minél több mérkőzésen lépjek pályára és jó teljesítménnyel segítsem a Boltont a feljutáshoz. Kiváló lépcsőfok nekem az új csapatom, azon leszek, hogy az angliai játékommal meggyőzzem Marco Rossi szövetségi kapitányt arról, érdemes velem újra számolnia.

 

A Bolton mindenben partnere volt a Fehérvár FC-nek, minden kérést teljesített, hogy megszerezze Szabolcsot a projektjéhez. Az új tulajdonosi kör gazdaságilag és szakmailag is biztosan áll az egyesület mögött, észszerűen építi a csapatot. Szabolcs esetében is − mint más játékosaink, például Szabó Levente külföldre igazolása előtt − hosszú elemzés után választottunk klubot, a futballista stílusát, egyéniségét, illetve az érdeklődő klubok terveit, valamint hazája labdarúgásában elfoglalt helyét vettük figyelembe a választásnál. Jó egyéves munka előzte meg, hogy Szabolcs külföldre került. Másik, topbajnokságba visszavágyó együttes is jelentős összeget mozgatott volna meg érte, ám mindent figyelembe véve úgy éreztük, a Boltonban juthat el magas szintre.

KOZÁK Attila
Schön Szabolcs menedzsere

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik