Ifjabb Dárdai Pál: Óriási lenne a testvéremmel együtt játszani az Eb-n

– Válogatott forma!
– Megtisztelő, ha így látja, köszönöm – mondta lapunknak a 25 éves Dárdai Pál, ahogyan mindenki ismeri, Palkó, aki a német másodosztályú Hertha BSC utóbbi öt bajnoki mérkőzésén három gólt szerzett és három gólpasszt adott.

– Előző öt meccsén a Hertha tizenöt gólt szerzett, ebből hatban főszerepet vállalt.
– Örülök, hogy így megy a játék, de ennél sokkal fontosabb, hogy az említett öt mérkőzésből sajnos mindössze kettőt tudtunk megnyerni, márpedig nekem a csapat sikere fontosabb az egyéni elismerésnél. Hiába szerzek gólt, ha vereség a vége, rosszkedvűen megyek haza, nem tud vigasztalni a gólom.

– Beszéljünk most mégis önről: minek tulajdonítható, hogy ilyen eredményesen futballozik mostanában?
– Nem könnyű megválaszolni. Az ősz rosszul alakult, megsérült a bokám, szenvedtem vele, mankóztam, de csináltam a rehabilitációt, és persze vártam a visszatérésre. Apu, aki a vezetőedzőnk, türelemre intett, mondogatta, hogy nem a leggyorsabban, hanem a legjobb állapotban, legegészségesebben kell visszatérnem, de közben sokat erősítettem. Ki voltam éhezve a játékra, és nagyon élvezem, hogy újra ott lehetek a mérkőzéseken. Éreztem, hogy az erőnlétem egyre jobb, gyorsnak éreztem magam, a meccseken visszajött az önbizalmam. Egyre többször érek oda a kapu elé, és ha minden lehetőségemet gólra váltom, még jobb számokról beszélhetnénk, de így sem vagyok elégedetlen.

– Ha már a csapat sikerességét említette: jelenleg a Fortuna Düsseldorf 59 ponttal harmadik, a Wehen 32 ponttal a 16., az egyik a feljutásért, a másik a kiesést elkerülendő játszana osztályozót, ha most zárulna a 2. Bundesliga idénye – a Hertha BSC 45 ponttal a kettő között áll a kilencedik helyen. Ez a realitás?
– Ez sem könnyű kérdés… Mert ez a Hertha BSC, Németország fővárosának ismert klubja, évtizedekig ez volt a meghatározó, az Union egy-két osztállyal a Hertha alatt szerepelt, és most ők játszhattak a Bajnokok Ligájában a Real Madrid ellen, míg mi a másodosztályban. Apu idejében a Hertha játszott a Milan, a Barcelona ellen a BL-ben, sokat hallottam gyerekként ezekről a meccsekről, és egyértelmű: nem is lehet más célunk, mint visszajutni az első osztályba. Realitás? Úgy vágtunk neki az évadnak, hogy tegyük le az alapokat, amelyekre építve később megcélozhatjuk a feljutást. Sokat dolgozunk, tisztességesen felkészülünk a mérkőzésekre, de a feljutás egyelőre nem elérhető. Bár a városban sokan emlegetik ezt, szerintem nincs értelme ekkora terhet rakni erre a csapatra.

– Tiszteletre méltó az őszintesége, de a várakozást kifejezheti, hogy a Hansa Rostock elleni 4–0-s győzelem alkalmával 62 177, a Hannover elleni 1–1 idején 59 192 nézőt regisztráltak az Olimpiai Stadionban – a miénk sokkal kisebb ország, de az első osztályban is több forduló kellene ennyi nézőhöz, nemhogy a másodikban.
– Berlin nagy város, a ­Herthához mindenkinek van kötődése, és lehetek sportszerű: a németországi távolságokhoz viszonyítva Rostock és Hannover is viszonylag közel van, a vendégszektor is megtelt ezeken a meccseken, a Hansa a kiesés elől menekülne, szoros az állás a tabella alján, szóval, ez is hozzátartozik. Nyilván sok szurkolónk van, a támogatásuk alapján első osztályúak lehetnénk, meg is érdemelnék a drukkereink, miattuk is muszáj lenne minél jobban szerepelni.

– Visszatérve önre: közeleg az Európa-bajnokság, lapunk kiemelten foglalkozik a szóba jöhető kerettagok aktuális formájával, e tekintetben elmondható, a legjobbkor lendült formába. Mit gondol, mire lehet elég az eddigi huszonegy tétmeccsen szerzett hat gólja és négy gólpassza?
– Csak nehéz kérdések lesznek? Mit mondhatok erre? Óriási élmény volt még 2022 novemberében a görögök ellen pályára lépni a magyar válogatottban – apu hatvanegyszer volt válogatott, egyelőre hatvannal megelőz. Nyilván mindenkinek célja a nemzeti csapatban játszani, nagy a verseny a tagságért, és örömmel hallottam, hogy huszonhat tagúra növelték a keretek létszámát, ez talán jól jöhet nekem. De nem szabad ezzel foglalkoznom, a saját feladatomra figyelek: készülök rendesen, mindent megteszek a klubomért, és ha ez elég ahhoz, hogy válogatott meghívót kapjak, boldog leszek. Mint ahogyan az voltam, amikor Marci öcsém indult Telkibe, elmeséltem, mire számíthat, és persze izgultam érte nagyon, de szerintem nagyszerűen futballozott. Naná, hogy óriási lenne a testvéremmel játszani az Eb-n!

– Azzal kellett volna kezdeni: április huszonnegyedikén töltötte be a huszonötöt. Nagy buli volt?
– Végre egy könnyebb kérdés! Dehogy, nem vagyok az a típus, aki kibérelné a város legnagyobb szórakozóhelyét – a szülői házban vacsoráztunk a közeli barátokkal. Most is itt vagyok: lehet enni a klubban is, de sokszor ráírok anyára, hogy mi az ebéd. Furcsa módon mindig olyasmi, amit nagyon szeretek, ilyenkor már jövök is haza. Szeretek itthon lenni.