Világi Oszkár a DAC-ról: A romokban heverő klub európai kupaszereplő lett

– Tíz éve lett a DAC tulajdonosa, hogyan tekint vissza az elmúlt egy évtizedre?
– Kétezertizennégyben voltaképpen egy nem létező, romokban heverő klubot vettem át, amelyet a semmiből kellett felépíteni − válaszolta a Nemzeti Sportnak Világi Oszkár, a szlovák élvonalban szereplő, a felsőházi rájátszásban küzdő Dunaszerdahelyi AC hatvanéves tulajdonosa. − És tessék, eltelt tíz év, klubunk erős, infrastruktúránk kiemelkedő, áll a stadionunk és az akadémiánk, sok játékosunk, edzőnk és alkalmazottunk van, hamisítatlan klubélet zajlik Dunaszerdahelyen. Sorozatban hat idényben szerepeltünk az európai kupaporondon, tíz éve kétszáz pontunk volt az UEFA rangsorában, ma már ezerötszáz. Noha nem sikerült minden tervünket megvalósítanunk, óriási eredmény, hogy eljutottunk idáig.

– Egy évet leszámítva, amikor a Mol Aréna építése miatt Szencen játszott a DAC, Szlovákiában minden idényben Dunaszerdahelyen jártak, illetve járnak a legtöbben futballmérkőzésre.
– Igen, pedig mindössze huszonháromezer lakosú a város. És a szurkolóink nem csupán a meccsélmény miatt jönnek ki a stadionba, hanem azért is, hogy együtt legyenek, sőt együtt legyünk. Nagyon fontos nekem, hogy nemcsak itt, ebben a régióban, hanem az egész Felvidéken vannak drukkereink, sőt Magyarországon, a Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is. Leírhatatlan érzés, amikor tele a stadion és mindenki együtt énekli klubunk himnuszát, a Nélküledet. 

– A Mol Akadémia Közép-Európa legszínvonalasabb létesítménye, mi vezérelte önt egy ilyen futballközpont létrehozásában?
– Sokan nem is emlékeznek rá, hogyan nézett ki tíz éve Dunaszerdahelyen a fiatal tehetségek nevelése. Azzal, hogy kialakítottuk az akadémia infrastrukturális hátterét, lehetőség nyílt a minőségi munka elvégzésére. Ha valaki eljön az akadémiára, láthatja, sok száz gyerek készül szakmailag képzett edzők irányításával. Amikor időm engedi, kijárok az akadémiára. A labdarúgás biztos pont a játékospalánták életében, az akadémiai élet ráadásul nem csupán felnőttfutballra nevel, hanem többek között arra is, hogyan birkózzanak meg egy-egy válsághelyzettel, például azzal, ha vesztésre állnak a mérkőzésen. És még valami: akár profi futballista lesz belőlük, akár nem, itt, az akadémiánkon kialakulnak bennük a helyes viselkedési és erkölcsi normák. Bázisunk befogadja és neveli is a régióban maradó fiatalokat. Tavaly az egyik korosztályunk az ország legjobbja volt, s jelenleg is van néhány, amely élen áll a bajnokságban.

– Sokszor említi, az az álma, hogy az akadémiából kijövő játékosok fokozatosan beépüljenek a felnőttcsapatba. Egyelőre ez nem sikerült…
– Amikor egy-egy új edzővel tárgyalunk, mindig elmondom neki, be kell építeni fiatalokat a csapatba − egyet is ért velem. Hogy aztán miért nem történik meg végül? Az eredménykényszer miatt, nincs türelme beépíteni az ifjakat. Beteszi a játékost egyszer-kétszer, és ha nem felel meg az elvárásának, letesz róla. Hogy sikerrel járjon a tréner, kitartó munkára és kockázatvállalásra van szükség, csak hát a nagy részük ezt nem meri vállalni.

– Számos szlovák élvonalbeli együttesben szerepelnek Mol Akadémián nevelkedő labdarúgók: nem fáj a szíve ezért?
– Dehogynem. Én lennék a legboldogabb, ha saját játékosaink futballoznának a felnőttek között. Jó képességű fiataljaink közül többen kulcsemberek voltak az ificsapatokban, de nálunk nem tudtak megkapaszkodni a felnőtteknél. Ezért inkább eligazoltak máshová, vagy amint már említettem, az edzőknek nem volt türelmük beépíteni őket az első csapatba. Éppen ezért kialakítottunk olyan csoportot, amelyben a legtehetségesebb fiatalok pallérozódnak, néhányan szerintem már a következő idényben a DAC felnőttegyüttesével készülhetnek. Meggyőződésem, hogy Xisco Munoz vezetőedző és Borbély Balázs segédedző megfelelően képviseli ezt a vonulatot, a fiatalok fokozatos csapatba építését. Két győri fiatal, Csinger Márk és Vitális Milán már a felnőttek között szerepel, mi több, mindkettő meghatározó labdarúgónk.

– Nehéz edzőt csábítani Dunaszerdahelyre?
– Mindig időbe telt a meggyőzésük, hogy érdemes idejönni. Az első jelentős lépés Marco Rossi szerződtetése volt. Ő anno azért érkezett hozzánk, mert nem akart az éppen bajnoki címet szerző Honvédban maradni, Magyarországon pedig nem szeretett volna más csapathoz szerződni, ugyanakkor feltett szándéka volt, hogy ebben a régióban dolgozzon tovább. A közeg és a munkafeltételek meggyőzték. Újabban egyre könnyebb edzőt hozni a DAC-hoz, mert a klub eredményei és a benne rejlő lehetőségek megkönnyítik a döntéshozatalt.

– Az előző idényben közel állt a bajnoki cím megszerzéséhez a DAC, míg a kupa elhódítása évtizedek óta nem sikerül. Melyik trófeát hiányolja inkább?
– Nekünk mindig ellenszélben kell futballoznunk Szlovákiában, ezt pontosan tudjuk, nincs mit tenni. De az az eset, ami megtörtént tavaly májusban, a Slovan elleni meccsen, amikor a bajnoki címet döntően befolyásoló találkozón a játékvezető nem adott meg egy nyilvánvaló büntetőt, nos, az mindennek a teteje. A huszonegyedik században ilyen megtörténhet?! És mi lett az óriási hiba következménye? Semmi. A nyáron már UEFA-meccsen dirigált…

– Évek óta jellemző a DAC meccsein a magyarok gyalázása az ellenfél szurkolóitól, a Szlovák Labdarúgó-szövetség nem lép fel ellene, csak nevetséges összeggel bünteti az érintett klubokat. Hogyan lehetne megszüntetni a gyűlölködést?
– Sokat magyarázom ezt a Szlovák Labdarúgó-szövetség illetékeseinek. Például azt, hogy egy Felvidék veletek zászló nem ugyanaz a kategória, mint az üsd a magyar fejét és a k… a magyarok rigmus. És ezeket nemcsak egy ember, hanem az egész stadion üvölti. Nekem azért is fáj ez, mert a mérkőzéseken gyerekek is vannak. A Szlovák Labdarúgó-szövetségnek óriási a szerepe abban, hogy ilyesmi megtörténhet a stadionokban.

– Mit vár a DAC-tól a következő tíz évben?
– Biztos vagyok benne, hogy még erősebbek leszünk, s álmainkat megvalósítva bajnoki címet és kupaelsőséget ünnepelhetünk, valamint helytállunk a nemzetközi porondon. Csodálatos lenne azt érezni és látni, hogy a DAC az élet részévé válik sok-sok embernél, a bérlet generációról generációra szállva családi ereklye lesz. Derűlátó vagyok, hiszem, hogy a következő tíz évben még többet tudunk adni a szurkolóinknak, és ők is nekünk. Ebben a lassan értékek nélküli korban teremtsünk értéket, erősödjünk együtt!

NAGY TERVEK AZ ETO FC GYŐRNÉL IS

Világi Oszkár két éve lett az NB II-ben szereplő, a tabellán második, feljutást érő helyen álló ETO FC Győr tulajdonosa. A zöld-fehér klubbal kapcsolatban így fogalmazott: „Az ETO-nál nem a nulláról kellett kezdenünk a munkát, hiszen működő klub irányítását vettük át. Kialakítottuk a közös munkát a DAC-cal: ami ott jó, átvisszük Győrbe, ami pedig az ETO-nál jó, azt Dunaszerdahelyre. Itt jegyzem meg, a győri akadémia nem csupán a helyi klubnak, hanem a DAC-nak is ad fiatalokat, sőt közös a játékosmegfigyelői hálózatunk. Az infrastruktúra fejlesztése azonban akadozik jelenleg Győrben, a szociális helyiségek felújításra szorulnak. A tervek elkészültek a stadion és akadémia felújítására, de ez a folyamat bonyolultabb, mert az épületek állami tulajdonban vannak. Ugyanakkor örömteli, hogy az önkormányzattól huszonöt évre bérbe kaptunk egy területet, négy új pályánk lesz az edzési lehetőségeket bővítendő. Jó lenne a dunaszerdahelyihez hasonló edzőpont kialakítása. Ami pedig az ETO szereplését illeti: rosszul kezdte az évet az NB II-ben, a megtorpanás edzőcserét vont maga után. A feljutás a célunk, és ha NB I-esek leszünk, új időszak kezdődhet Győrben.”

TOVÁBBJUTÁST VÁR AZ EB-N A MAGYAR VÁLOGATTÓL A SPORTVEZETŐ

Világi Oszkár a helyszínen nézi a németországi Európa-bajnokság neki legfontosabb mérkőzéseit, a nyári tornáról így vélekedik: „Örömteli, hogy régiónk válogatottjai ott lesznek a viadalon. A magyar és a szlovák csapattól egyaránt jó szereplést, továbbjutást várok. Ha pedig így lesz, utána bármi megtörténhet, mert jelenleg nincs az európai mezőnyből kimagasló együttes. Nagyon fontos az első mérkőzés, amelynek megnyerésével elkaphatja a fonalat a válogatott.”