Légiósok: Gróf Dávid csak a bajnoki cím után szeretne a jövőjével foglalkozni

Vágólapra másolva!
2024.02.21. 20:37
Fotó: Imago Images
Minél hamarabb szeretné csapatával bebiztosítani a bajnoki címet Gróf Dávid, a görög másodosztályban éllovas Levadiakosz futballistája.

 

A 34 éves kapus az M1 aktuális csatornának elmondta, a legutóbbi bajnokit csak elővigyázatosságból hagyta ki, mivel két sárga lapja után egy esetleges harmadikkal az eltiltás sorsára jutott volna a második helyen álló Larissza otthonában sorra kerülő rangadó előtt.

A hálóőr megjegyezte, egy esetleges győzelemmel ugyan tekintélyes, 12 pontos előnyre tennének szert, ugyanakkor a bajnokság lebonyolítása ad egy második esélyt az üldözőknek, mivel a kétszer négymeccses rájátszásra megfelezik a pontokat.

Gróf Dávid elmondta, nyáron lejár a szerződése a klubnál, de a lehetséges folytatással csakis azt követően szeretne foglalkozni, hogy a csapattal visszajutnak a görög élvonalba.

A kapus beszélt korábbi csapata, a Ferencváros Ekl-párharcáról is, amelyet a zöld-fehérek a görög Olympiakosszal vívnak, és az első meccsen vendégként 1–0-s vereséget szenvedtek. A hálóőr leszögezte, látszódott a Ferencvároson, hogy minőséget képvisel, és úgy gondolja, a csapat hazai környezetben, telt ház előtt képes lehet megfordítani a párharcot csütörtökön.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik