Légiósok: Nem riadok vissza semmitől – Kovács Dániel

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 07:40
null
Kovács Dániel (középen, kékben) elszánt: mindent megtesz azért, hogy ő legyen a Volosz első számú kapusa
Kovács Dániel, a Fehérvár FC-től a Voloszba szerződő kapus beszélt lapunknak jutalomról, kukáról és születésnapi kívánságról is.

Gyorsan történt minden: a Volosz december közepén megkereste Kovács Dánielt, a Fehérvár FC kapusát, akinek mindössze két napja volt eldönteni, hogy megy-e vagy marad.

Döntött, ment.

„Az őszi szezon utolsó hetében érkezett a megkeresés, s hamar biztossá vált, légiósnak állok – mondta lapunknak a Volosz 29 esztendős kapusa, aki négy és fél után távozott a Viditől. December 31-én közös megegyezéssel bontottak szerződést a felek, majd másfél éves megállapodást írt alá a görög élvonal tabelláján tizedik helyen álló klubhoz. – Két napom volt választ adni a Volosznak, de miután beszéltem Szélesi Zoltánnal, a korábbi huszonnyolcszoros válogatott védővel, egyértelművé vált, mennem kell. Voloszban töltötte a 2010–2011-es idényt, csak jót mondott a városról. A patinás csapatok ellen rendre megtelik a huszonkétezres stadion, Volosz pedig csodaszép, a tengerparton fekszik, pezsgő, nyüzsgő város. Bár még csak néhány napja vagyok itt, ugyanezt tapasztalom. Ha rendszeresen védtem volna a Fehérvárban, valószínűleg akkor is távozom, de így, hogy augusztus közepe óta nem játszottam, váltanom kellett. Ilyen külföldi lehetőségre vágytam, a lehető legjobbkor érkezett. Az élet nagy rendező, biztos vagyok benne, hogy odafentről látták a munkámat, s ez a jutalmam. Erősebb bajnokságba kerültem, olyan klubba, amely lépésről lépésre halad. Az előző idényben bejutott a felsőházba, remélem, most is sikerül. Jelenleg hat pont a lemaradásunk a hatodik Aszterasszal szemben, ledolgozható hátrány. Szerdán már bajnoki vár ránk, az AEK ellen lépünk pályára idegenben, de lehet, nem leszek a keretben, mert még nem minden papírom érkezett meg. Hogy szerepet játszott-e a klubváltásomban a rossz viszonyom néhány fehérvári szurkolóval? Egyáltalán nem. A futballista hozzászokik, hogy sok helyen szidják, kaptam hideget-meleget például Újpesten, Diósgyőrben vagy a Fradi-szurkolóktól, nem tudtam mást tenni, mint elfogadni, hogy tizenöt-húsz ember hónapok óta ócsárol. Bocsánatot kértem, mást nem tehettem. Összesen négy és fél évet töltöttem el Fehérváron, hetvenöt élvonalbeli bajnokin védtem úgy, hogy harmadik számú kapusként érkeztem a Vidihez, hiszen ott volt Kovácsik Ádám és Emil Rockov is. Az utolsó, tavalyi évet ki lehetne dobni a kukába, hiszen alig maradtunk bent az NB I-ben, majd az ősszel gyakorlatilag nem védtem. De már előretekintek, az érdekel, hogy minél hamarabb bekerüljek a Volosz kapujába.”

Nem lesz könnyű feladata, mert két görög és egy szerb kapus is szerepel a keretben.

„Egyelőre ketten készülünk a szerb Ivan Koszticcsal, a két görög sérüléssel bajlódik. Nem riadok vissza semmitől, biztos vagyok benne, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Ami a formámat illeti, nyilván hiányzik a tétmeccs, de az erőnlétemen semmi sem múlhat, rengeteg pluszmunkát végeztem akkor is, amikor a játékosok zöme a pihenőjét töltötte. Új helyre kerültem, ismét bizonyítanom kell, ez még több erőt ad. Az viszont bánt, hogy a decemberi döntés alapján február közepéig az összes görög bajnoki zárt kapus, mert korábban sok szurkolói zavargás történt, rendőrök sérültek meg.”

Kovács Dániel január 16-án tölti be harmincadik életévét, s bevallása szerint azt kívánja: „Csupán annyit kapjak vissza a futballtól, amennyi munkát befektetek.”

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59
Ezek is érdekelhetik