Légiósok: menedzsere elárulta, Langot Törökországból keresték meg

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 16:49
null
A magyar válogatott Lang Ádám Törökországba kerülhet (Fotó: Koncz Márton, archív)
A magyar válogatott Lang Ádám a török élvonalból kapott megkeresést – mondta el a futballista menedzsere az M1 aktuális csatornának.

 

„Ma már nem titok, hogy Törökországból, az első osztályból van teljesen konkrét megkeresése, írásban keresték meg a klubot, illetve bennünket is Ádám szerződtetése ügyében” – fogalmazott Illés Zoltán.

Az Omonia Nicosiát erősítő hátvéd menedzsere elárulta: a folyamat lelassult, „nem annyira közelednek a klubok álláspontjai egymáshoz”, illetve közbejött a ciprusi klub edzőváltása is, mivel az új tréner kíváncsi Lang Ádámra.

„Nyolc nap alatt lesz két bajnoki, illetve egy kupamérkőzésük, amikor szerintem mindenképpen meg akarja nézni, és véleményt szeretne formálni személyesen is.”

Szerinte Lang jól érzi magát Cipruson, négy és fél éve van a klubnál, „megbecsülték, minden rendben van”.

„Természetesen a török bajnokság nagy kihívás, egyértelműen szintlépés lenne szakmailag, és érdekli ez a lehetőség – fogalmazott. – Ha összejön, szívesen igazolna Törökországba.”

Hozzáfűzte: nem segítette elő a váltást, hogy az előző edző kilenc-tíz meccses periódusra kihagyta, ilyenre nem volt példa korábban az együttesnél.

Lang 65 találkozón öltötte magára a nemzeti csapat mezét, mint a menedzser elmondta, a többi kerettaghoz hasonlóan folyamatosan kapcsolatban van Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki támogatná a lehetőséget.

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
6 órája

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
22 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
23 órája

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
23 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

Olvasóink nem kímélték a válogatottat: átlagosan tízből négy pontot adtak a játékosoknak

Magyar válogatott
2025.03.24. 11:37
Ezek is érdekelhetik