Légiósok: Kleinheisler visszatért Horvátországba – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 19:17
null
Kleinheisler László a horvát bajnokság éllovasánál folytatja (Fotó: hajduk.hr)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, kedden este hivatalossá vált, hogy a horvát élvonalban élen telelő Hajduk Splitnél folytatja pályafutását a görög első osztályban szereplő Panathinaikosztól érkező 47-szeres magyar válogatott középpályás, Kleinheisler László.

Az óév utolsó napjaiban, horvát sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy Kleinheisler László a görög Panathinaikosztól a Hajduk Splithez szerződhet a télen, kedden reggel pedig jeleztük, a középpályás akár már ma alá is írhat új csapatához.

A spliti klub kedden este jelentette be hivatalosan a magyar válogatott játékos érkezését.

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, már nagyon várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal – idézi a klub honlapja Kleinheisler Lászlót. – Ez egy nagy klub, én pedig mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjük a céljainkat és bajnokok legyünk.”

A horvát sajtó is beszámolt kedden a várható átigazolásról, a Sportski Journal tudni vélte, hogy Kleinheisler az idény végéig kölcsönbe érkezik a Hajdukhoz (a klub ezt a hivatalos honlapján erősítette meg), amely egyébként már egy éve is szerette volna megkaparintani Kleinheislert, amikor négy év után távozott az eszéki NK Osijektől, s végül a Panathinaikosz ajánlatára bólintott rá.

A Hajduk Splittel már hosszabb ideje kapcsolatban álltunk, már az előző idényben meg akarták szerezni Kleinheisler Lászlót. A klubnak nagy céljai vannak, hiszen bajnokságot szeretne nyerni, és ebben fontos szerepet szánnak a középpályásnak is. Ha a horvát bajnokesélyesnél folyamatosan játszik, akkor esélye lesz visszatérni az Eb-re készülő magyar válogatott keretébe is, ez is szerepet játszott a döntésünkben” – mondta az átigazolás hátteréről a játékos menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak.

Kleinheisler bemutatása előtt egyébként a sajtótájékoztatón kiderült, hogy a felkészülést szerdán kezdő Hajduk január 8-ától edzőtáborozni megy Umagba, ahol négy felkészülési mérkőzést játszik majd – január 12-én például éppen a Fehérvár FC ellen.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
5 órája

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik