Bournemouth: Kerkez Milos visszatérhet a csütörtöki FA-kupa-mérkőzésen

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 15:54
Kerkez Milos felépült! (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth a Facebook-oldalán közölte, hogy Kerkez Milos a csütörtöki, Swansea elleni hazai FA-kupa-mérkőzésen már bevethető lesz.

 

Kerkez Milos legutóbb december 16-án, a Luton elleni hazai bajnokit játszotta végig (1–1), azóta sérülés miatt öt tétmérkőzést hagyott ki.

„Nagyon közel áll ahhoz, hogy visszakerüljön a keretbeárulta el a magyar játékosról Andoni Iraola vezetőedző. – Jó hír, hogy ma tud edzeni, és hogy tegnap is tudott egy kicsit mozogni. Milos még fiatal, tele van energiával, s ha megkapja a lehetőséget, akkor megpróbál majd élni vele.”

„Remélem, hogy jól érzi magát – folytatta az edző. – Már néhány hete harcképtelen, így nem tudom, milyen erőnléti állapotban van, hiszen teljesen más egyedül edzeni, mint a csapattal, de tudjuk, hogy a rendelkezésünkre áll.”

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT (AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI ÉS A TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉSEK)
CSÜTÖRTÖK
20.45: Bournemouth–Swansea (II.) (Tv: Spíler1)
PÉNTEK
20.45: Bristol City (II.)–Nottingham Forest
20.45: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler2)
21.00: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1)
SZOMBAT
13.30: Ipswich Town (II.)–Maidstone (VI.) (Tv: Spíler1)
16.00: Everton–Luton Town (Tv: Spíler1)
16.00: Sheffield United–Brighton & Hove Albion
20.00: Fulham–Newcastle United (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
12.45: West Bromwich Albion (II.)–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
15.30: Liverpool–Norwich City (II.)  (Tv: Spíler1)
17.30: Newport (IV.)–Manchester United (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Ha a Liverpool nyer, mindannyian nyerünk – egy este az Albertben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 06:32

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46
Ezek is érdekelhetik