Légiósok: Sós Bence szerint megérte a Topolyához szerződni

Vágólapra másolva!
2023.11.22. 19:23
null
Sós nyáron írt alá a Topolyához (Fotó: Facebook/TSC)
Sós Bence, az élvonalbeli Debreceni VSC korábbi labdarúgója szerint megérte fél évvel ezelőtt a Topolyához igazolnia, mivel minden szempontból fejlődött.

 

„Szerettem volna európai kupaporondon kipróbálni magam, és nagyon hálás vagyok, hogy ez már megadatott, de nyilván még van két csoportmérkőzés, amin ugyanúgy szeretnék pályára lépni” – mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére a 29 esztendős futballista, aki azt is elárulta, könnyen befogadták.

Sós szerint hatalmas élmény volt számára pályára lépni a Braga ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében, illetve Sallai Roland csapata, a Freiburg ellen az Európa-liga csoportkörében.

„Nagyon sajnálom, hogy Roli nem játszott, mert már sérült volt. Kívánom neki, hogy mielőbb felépüljön és a legjobb formájába kerüljön, mert nagyon nagy erőssége a válogatottnak, illetve a klubcsapatának” – hangsúlyozta Sós.

A hódmezővásárhelyi születésű középpályás szerint, bár csapata az utóbbi időszakban nem szerepelt túl fényesen, mégis sikeresnek ítéli összességében az elmúlt fél évet, mert a kettős terhelés miatt rengeteg meccset játszanak, és így is harmadik helyen állnak a szerb bajnokságban. Hozzátette, idén még hét találkozó vár rájuk, ezeken pedig minél több pontot szeretnének begyűjteni. Kifejtette, jó döntés volt az átigazolás, mivel minden szempontból érzi magán a fejlődést. Abban pedig biztos, hogy ha játéklehetőséghez jut, akkor kamatoztathatja újonnan megszerzett tudását ebben a profi mentalitású csapatban.

A Topolyai SC szombaton a listavezető Partizan Beogradhoz látogat a szerb pontvadászat 16. fordulójában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Csukaricski ellen tört meg a Topolya rossz sorozata

Minden más foci
2025.02.27. 20:55

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

Palágyi: Az építkezés időszaka következik Topolyán

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 16:06

A Jagiellonia szurkolói az Avanti ragazzi di Budát énekelték a Topolya tiszteletére – videó

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 15:45

Odahaza is 3–1-re nyert a Jagiellonia Bialystok, kiesett a Topolya

Európa-konferencialiga
2025.02.20. 22:55

A szakadék széléről táncolnának vissza Sallai Rolandék az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 10:03

Hazai pályán kapott ki hódsági ellenfelétől a későn ébredő Topolya

Minden más foci
2025.02.16. 19:00

Hiába vezetett a Topolya, kétgólos hátrányból várhatja a Kl-visszavágót

Európa-konferencialiga
2025.02.13. 20:38
Ezek is érdekelhetik