Utánpótlás: újra van magyar játékos a Guardian évente kiadott tehetséglistáján

Vágólapra másolva!
2023.10.12. 12:09
null
Yaakobishvili Áron a magyar utánpótlás-válogatottak egyik idei edzésén (Fotó: Szabó Miklós)
Az FC Barcelona akadémiáján, a La Masián készülő kapus, Yaakobishvili Áron személyében újra felkerült egy magyar labdarúgó a Guardian évente kiadott, a világ legtehetségesebbnek tartott fiataljaiból összeállított listájára. A tekintélyes brit lap 2006-ban született futballistákból válogatta össze hatvan ifjút tartalmazó idei névsorát.

 

A grúz-izraeli édesapa és magyar édesanya Budapesten született második fia, az időközben a magyar utánpótlás-válogatottakban is bemutatkozó Yaakobishvili Áron hatévesen az Angyalföldi Sportiskolában kezdett el futballozni, majd az MTK-ban nevelkedett, mígnem szüleivel 2017-ben Spanyolországba költözött. Immár öt éve a híres barcelonai akadémia, a La Masia lakója, és – amint arról az NSO Tv-nek is mesélt a közelmúltban – egy ideje az FC Barcelona felnőttcsapatával is edz.

„Rendszeresen együtt készülhet az első csapattal, úgyhogy lehetősége nyílik Robert Lewandowski ellen is kipróbálni magát – írja a játékos rövid bemutatásában a Guardian. – A magyarországi születésű kapust évek óta kiemelkedő tehetségként kezelik Barcelonában, és nemrégiben felvezényelték a harmadik vonalban szereplő tartalékcsapathoz. Nagyszerű reflexekkel van megáldva, mindkét lábbal jól bánik a labdával, ami egy modern kapusnál alapkövetelmény. Összeszedett, higgadt labdarúgó – néhányak szerint néha talán túl higgadt is.”

Nemrégiben izraeli lapok arról írtak, hogy Yaakobishvili Áron – akárcsak bátyja, a 2004-ben született Yaakobishvili Antal, aki belső védő és a Girona B játékosa – az izraeli válogatottban futballozna, ám menedzsere, Georgi Attila ezt cáfolta a Nemzeti Sportnak, mondván: „A srácok magyarnak tekintik magukat, itt születtek, kisgyerekként itt nevelkedtek, a magyar válogatottban akarnak szerepelni.”

A brit újság 2014 óta állítja össze listáját, amelyre 2017-ben Szoboszlai Dominik is felkerült – az azóta már a német Bundesligában, az angol Premier League-ben és a magyar válogatottban is bemutatkozó játékossal készült korabeli interjúnk ide kattintva olvasható el.

Érdekesség, hogy tavaly is volt olyan labdarúgó a Guardian listáján, aki kisgyermekként magyar klub igazolt labdarúgója volt: a burgenlandi, kismartoni születésű Jánó Zétény 6 és 13 éves kora között Sopronban futballozott, azonban 2018-tól már osztrák klubokban játszik. Jelenleg a Liefering játékosa, a napokban szerezte idénybeli második gólját az osztrák másodosztályban, és már bemutatkozott Ausztria utánpótlás-válogatottjaiban.

Legfrissebb hírek

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Isak az Espanyol ellen sem lépett pályára a Newcastle-ban

Minden más foci
2025.08.08. 22:34

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik