Légiósok: a West Ham és a Rennes is vinné Sallait – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 23:18
null
Sallai Roland játékjoga továbbra is kelendő a topligákban (Fotó: Getty Images)
Két új pontenciális kérő jelentkezett be a német élvonalban (Bundesliga) érdekelt Freiburg magyar szélsőjéért, Sallai Rolandért – számolt be a Twitteren Matteo Moretto, a spanyol Relevo olasz újságírója.

Az egyik az Európa-konferencialiga 2023-as győztese, a West Ham, amely Sallaival erősítené meg a keretét. A magyar válogatott szélső játéka elnyerte a „kalapácsosokat” irányító David Moyes tetszését, és Moretto szerint Sallai a skót szakember kedvencei közé tartozik.

Sallai játékjogáért a londoni együttes mellett a francia élvonal negyedik helyezettje, a Rennes is versenyben van – konkrétum még egyik szálon sincs, a 26 éves szélső mindenesetre remekül kezdte az idényt a Freiburgban, ahol a hétvégén góllal és gólpasszal segítette csapatát a Német Kupa következő körébe.

 

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
22 órája

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
23 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
Tegnap, 16:34

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik