Légiósok: Tamás Márk a Neftci Bakuba szerződött – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 15:30
null
Tamás Márk, itt még a Sepsi mezében (Fotó: Getty Images)
Az egyszeres válogatott belső védő, Tamás Márk játékjogáért az Adrian Mutu vezette azeri Neftci Baku 150 ezer eurót fizetett a Sepsi OSK-nak – ezt Diószegi László klubtulajdonos mondta el a 32. Tusványos Buzánszky Jenő Sportteraszán, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában szombaton. Lapunk úgy tudja, hogy a 29 éves játékos kétéves szerződést írt alá.

 

Diószegi László kifejtette, hogy a csapatot nemrégiben elhagyta Tamás Márk. A klubtulajdonos elmondta, Márk és felesége egy ideig családi okokra hivatkozva kérte tőle a távozás lehetőségét, a „családi okról” aztán kiderült, hogy az valójában az azeri Neftci Baku szaftos ajánlata, így bár szerették volna megtartani a 29 éves játékost, 150 ezer euróért inkább elengedték.

„Nekünk olyan játékosokra van szükségünk, akinek nem csak a lába, hanem a feje is Szentgyörgyön van” – fogalmazott.

Arról már csütörtökön hírt adtunk, hogy a Sepsi elbúcsúzott Tamás Márktól.

Legfrissebb hírek

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik