Légiósok: Szoboszlai Havertznél, Maddisonnál és Mountnál is több helyzetet alakít ki

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 10:22
null
Szoboszlai Dominik nagy vétel lehet a Liverpoolnak (Fotó: Getty Images)
A futballstatisztikákkal foglalkozó Squawka összehasonlított napjaink legígéretesebb támadó középpályásai közül négyet, akik a nyáron csapatot váltottak/váltanak. Kai Havertz, James Maddison, Mason Mount és Szoboszlai Dominik statisztikáiból szemezgettünk.

 

A 22 éves magyar válogatott játékos hivatalosan még nem a Liverpool labdarúgója, de Mason Mountot sem jelentette még be a Manchester United. Kai Havertz – akinek van már Bajnokok Ligája-döntőben győztes gólja – a Chelsea-től az Arsenalhoz került, míg James Maddison a kieső Leicester Cityt hagyta el a Tottenham Hotspur kedvéért.


A Squawka tíz statisztikai mutatót emelt ki négyüknél, s a felében Szoboszlai Dominik bizonyult a legjobbnak a mögöttünk hagyott idényben. Az Opta teljesítményindexében toronymagasan lett az első (3.6), de a labdaszerzésekben is jeleskedik (5.6).

A legtöbb helyzetet ő teremti meg, meccsenként átlagosan 2.7-et. A legtöbb hosszú indítás az övé (0.6), valamint a legtöbb cselkísérletet is tőle láthatjuk (2.).

Átlagosan csak Maddison szerez nála több gólt (0.3) és ad több gólpasszt (0.3), és csak Havertznek van több kaput eltaláló kísérlete (1.1), míg a szabálytalanságok kiharcolásában (1.5) és a földön megvívott párharcokban is a második (53.08 százalékos sikerességgel vívja meg őket).

Összegezve: az említett statisztikákban vagy Szoboszlai az első, vagy csak egy játékos előzi meg.

Érdekesség, hogy Mount egyik mutatóban sem bizonyult a legjobbnak. Meg kell említeni, hogy négyük közül Szoboszlai a legfiatalabb (22 éves), ám ő eddig még nem futballozott Angliában.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
22 órája

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:17

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:39

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 06:39
Ezek is érdekelhetik