Légiósok: íme, ezzel a videóval mutatta be Szoboszlait a Liverpool

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 17:20
null
Hivatalos, Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa (Fotó: Liverpool FC)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a német RB Leipzig középpályását Szoboszlai Dominikot, aki a hírek szerint öt évre, azaz 2028-ig szóló szerződést írt alá. Mutatjuk az első videót, amellyel a „vörösök” bemutatták a magyar válogatott 22 éves kapitányát.

A LEGFRISSEBB HÍREK SZOBOSZLAIRÓL!
Szoboszlai túl az orvosin, öt évre ír alá – sajtóhír
Megvan a megegyezés, Szoboszlai 70 millióért a Liverpoolnál folytatja
Szoboszlai lehet a Liverpool harmadik legdrágább igazolása
Egy nap alatt eldőlhet Szoboszlai jövője – 3 opció lehetséges
A tárgyalások már az utolsó fázisban járnak Szoboszlai-ügyben – Fabrizio Romano
A magyar válogatott kulcsemberei is lehetnek a nyár slágerigazolásai
Megfelelő a mentalitása... Sosem hallottam róla... – angol szurkolói reakciók a Szoboszlai-hírre
„Ha ez az összeg igaz, akkor nagyon komoly feladatot szánnak neki” – Hajnal Szoboszlairól
Szoboszlai saját magát előzi meg a legdrágább magyarok között!
„Most a magyar futball tényleg egy másik polcra került” – Szabados Gábor
Hatalmasat kaszálhat a Salzburg a Szoboszlai-üzleten
Videó: Szoboszlai Dominik megérkezett Liverpoolba!
Kiszivárgott, mennyit kereshet Szoboszlai Liverpoolban
Szoboszlai Németországban mutatkozhat be a Liverpool színeiben
Videó: a Liverpool-szurkolók már dalt is „írtak” Szoboszlairól
Tökéletes választás a Liverpool és Jürgen Klopp – Bódog Tamás
Szoboszlai teljes mértékben készen áll a Premier League-re – Kalmár Zsolt
Szoboszlai legnagyobb szurkolója leszek! – Kozma István
Valóra vált álom – Domonkos Bálint jegyzete
Esterházy Mátyás: A nyolcas mez a tisztelet, a bizalom jele Dominik felé!
Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpoolhoz – hivatalos

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
Tegnap, 16:59

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

Rangja van, ha két liverpooli srác jön szembe a futballpályán

Minden más foci
2025.07.03. 06:51

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
2025.07.02. 21:59

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55

A Liverpool előtt is láttunk több magyar légióst foglalkoztató sikeres futballklubokat

Légiósok
2025.06.30. 06:38
Ezek is érdekelhetik