Légiósok: a Bournemouth is beszállt a Kerkez-versenybe – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 08:26
null
Kerkez Milos egy idei holland bajnoki mérkőzésen (Fotó: Árvai Károly)
A Daily Mail információja alapján több angol portál megírta, hogy a Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth is tárgyalásba bocsátkozott a magyar válogatott labdarúgó, Kerkez Milos szerződtetése ügyében.

 

Ha az átigazolási szándék valós, az AFC Bournemouth feladata ugyanaz, mint a többi érdeklődő klubé: kifizetni a húszmillió eurós vételárat, amelyet a Kerkez Milost foglalkoztató holland AZ kér a játékosért.

Nemrégiben Szebasztijan Kerkez, a szélső védő édesapja a portugál Record című lapnak kijelentette: „Nem titok, hogy több mint tíz ajánlatot kaptunk már, ebből ötöt Angliából.”

A Daily Mail a versenybe beszálló AFC Bournemouth mellett a Newcastle United, valamint az élvonalból kieső Leicester City és Leeds United nevét említi Angliából, a korábbi érdeklődők közül felsorolja a Benficát és a Borussia Dortmundot.

Ehhez hozzátehetjük az olasz Laziót is, amely hétfői olaszországi hírek szerint szintén soraiban szeretné tudni a magyar válogatott játékost. Gianluca Di Marzio szerint a római klub a labdarúgó beleegyezését már megszerezte, vagyis egy lépéssel előrébb jár. Az átigazolási ügyekre specializálódott olasz újságíró azt is hozzátette, hogy a Lazio 15 millió eurót fizetne az alkmaariaknak.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
10 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
12 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
13 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
14 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
17 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik