Légiósok: Kerkezt a Liverpool is figyeli – az A Bola szerint

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 11:31
null
Kerkezt a Benfica mellett a liverpooli „vörösök” is figyelték az A Bola szerint (Forrás: <a href="https://www.abola.pt/nnh/2023-06-05/liverpool-reds-atras-de-alvo-hungaro-do-benfica/990769" target="_blank">A Bola</a>)<br />
Ugyan a múlt héten portugáliai hírek szerint eldőlt, hogy a Benfica nem tudja szerződtetni az AZ Alkmaar magyar válogatott balhátvédjét, Kerkez Milost, a 19 éves labdarúgó jövőjének alakulását továbbra is nyomon követi a lisszaboni sajtó – ezúttal a Liverpool érdeklődéséről ír az A Bola.

 

Kerkez Milos jelenleg a magyar válogatottal készül a soron következő Eb-selejtezőkre, miközben a portugál sajtóban továbbra is téma, hol folytathatja pályafutását az AZ Alkmaar futballistája, azok után, hogy a Benfica múlt héten nem tudott megállapodni a holland klubbal a szerződtetéséről.

A tekintélyes lisszaboni sportlap, az A Bola most arról ír, hogy az elmúlt hetekben, a Benfica érdeklődése mellett-mögött, folyamatosan nyomon követték Kerkez teljesítményét a Liverpool megfigyelői is. A lap szerint több mérkőzésen is élőben nézték meg az AZ-ben ebben az idényben 52 tétmeccsen öt gólt és hét gólpasszt elérő tehetséget.

Az A Bola szerint a liverpooli „vörösöknél” hosszú távon a 29 éves skót Andrew Robertson utódjaként számolhatna Kerkezzel Jürgen Klopp menedzser, ugyanakkor hozzáteszik, hogy a Newcastle Unitednél is szóba került már a játékos neve.

Ugyanakkor azt is megjegyzi a lap, hogy a megfigyelés önmagában nem jelent semmit, hiszen például „Enzo Fernándezt is a fél világ megfigyelte korábban”. Az argentint azért hozhatta példaként az újság, mert a Benficától szerződött a télen a Chelsea-hez, de számos klubbal hírbe hozták az átigazolást megelőzően, sok csapattól figyelték.

A hétfő este megjelent portugáliai sajtóhír után kedden egyébként már liverpooli szurkolói fórumokon is téma volt Kerkez lehetséges szerződtetése, így például a liverpool-rumours.co.uk-n.

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:19

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik