Légiósok: ennyiért vihető Szalai Attila – váratlan kérő a láthatáron?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 15:58
null
Szalai Attila (balra) jövője ismét téma a török sajtóban (Fotó: Getty Images)
A török sajtó újra a Fenerbahce magyar válogatott védője, Szalai Attila jövőjével foglalkozik. Topligás klubok mellett a belga Anderlechtet is azon csapatok közé sorolják, melyek érdeklődnek a 25 éves játékos iránt.

 

 

A star.com.tr török oldal híre szerint a Fenerbahce 20 millió euróban határozta meg a magyar válogatott védő, Szalai Attila árát, aki iránt több országból is érdeklődnek.

A török portál a topligákból a spanyol Valenciát, a német Wolfsburgot és az angol Evertont említi. A Premier League legutóbbi kiírásában 17. helyen végzett Everton érdeklődése már Angliában is téma, a liverpoolecho.co.uk és a sportwitness.co.uk is beszámolt róla.

Topligás klubokkal már a korábbi átigazolási időszakokban is hírbe hozták a védőt, viszont most azt írja a török oldal, hogy azAnderlecht ugyancsakérdeklődik Szalai iránt. Ez azért lenne meglepő, mert az brüsszeli egylet – amely csupán 11. lett Belgiumban az előző idényben – nem szokott még csak 10 millió eurót sem igazolásokra költeni egy piaci időszakban, nemhogy 20-at. Ha a hír valóban igaz, akkor feltételezhetően egy több játékost érintő üzlet keretében valósulhatna meg az átigazolás, de amúgy sem valószínű, hogy Szalai a Török Kupa-győztestől egy belga középcsapatba vágyna...

Szalai Attila 2021-ben szerződött a Fenerhez és 2025-ig szól a szerződése, ebben az idényben 52 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, három gólt és két gólpasszt ért el.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
19 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Szalai Attila: Ha a legszebb arcunkat mutatjuk, talán elérhetjük a célunkat

Magyar válogatott
2025.09.05. 21:50
Ezek is érdekelhetik