Légiósok: Sallói szerint a Kansas végre kimászott a gödörből

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 15:54
null
Sallói Dániel szerint a Sporting Kansas City kijött a hullámvölgyből (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi labdarúgóligában (MLS) érdekelt Sporting Kansas City a hivatalos Twitter-oldalára töltött fel egy Sallói Dániellel készült interjút, amelyben a magyar csatár csapata formájáról, valamint francia csapattársa, Rémi Walter posztváltásáról is beszélt.

„Szerintem senki nem akart az ezt megelőző helyzetben lenni, és nem mondom, hogy már teljesen kimásztunk a gödörből, de úgy tűnik, hogy az elmúlt meccseken úgy játszottunk, ahogyan elvárható volt. Reményeim szerint a továbbiakban is ezen az úton haladunk” – értékelte csapata javuló formáját Sallói Dániel. A Sporting Kansas City egy tízmeccses nyeretlenségi szériával kezdte az évadot, de az elmúlt hetekben az első győzelmek is megszülettek. A formajavulás egyik titka az volt, hogy az eredetileg balszélsőt játszó Rémi Waltert Vermes Péter vezetőedző átvezényelte a támadó középpályás pozícióba.

„A támadójátékunk kreatívabbá vált, és ez szerintem nagyon hiányzott nekünk. Nagyon tetszettek nekem a bemozgásai, és szerintem a váltás az ő tetszését is elnyerte. A csapatot is felrázta ez a változtatás, és ez minden tekintetben javított a teljesítményünkön” – vélekedett az edzői húzásról Sallói.

 


 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Világbajnok középpályás igazolhat az MLS-be

Francia labdarúgás
2025.04.29. 11:17

No Messi, no party – oda a Miami veretlensége az MLS-ben

Minden más foci
2025.04.28. 08:31

Gazdag Dániel: Kicsit olyan, mintha Budapestről hazaköltöztem volna Nyíregyházára

Légiósok
2025.04.25. 06:30

Sallói Dániel a forduló játékosa lett az MLS-ben

Légiósok
2025.04.22. 10:54
Ezek is érdekelhetik