Légiósok: ez az angol klub szerződtetheti Németh Andrást!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 10:44
null
Németh András ősszel rögtön az első válogatott meccsén gólt szerzett Luxemburg ellen (Fotó: ifj. Thaly Zoltán)
Az angol második vonalban, a Championshipben 8. helyen álló Sunderland szurkolói oldala szerint a belga Genk magyar csatára, Németh András szerepel a klub kiszemeltjei között.

 

Az angol másodosztályú Sunderland labdarúgócsapatának szurkolói fóruma, a What The Falk Podcast értesülései szerint a Tony Mowbray menedzser irányította klub szerződtetné a belga Genktől az egyszeres magyar válogatott csatárt, Németh Andrást.

Az oldal hozzáteszi, hogy Némethet ugyanaz az ügynökség képviseli, mint az őszi szezonban a Sunderlandben futballozó (17 bajnokin hét gólt szerzett), az Evertontól kölcsönkapott, de a liverpooliakhoz már vissza is tért Ellis Simmst. Tulajdonképpen az ő helyére ajánlhatta be a P&P Sport Management a magyar csatárt.

Kiemelik azt is, hogy az egyszeres válogatott csatárnak a nyáron lejár a szerződése a Genknél. Mint ismeretes, a belga listavezetőnél decemberben éppen azért irányították a tartalékokhoz a válogatottban novemberben góllal debütáló csatárt, mert nem volt hajlandó meghosszabbítani a lejáró szerződését.

Németh Andrással kapcsolatban decemberben a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor az ulloi129.hu-nak úgy nyilatkozott, megkeresték a csatárt, aki azonban külföldön tervezi a folytatást.

Lapunk is úgy tudja, hogy valós a Sunderland érdeklődése, de még nincs semmi konkrétum az ügyben.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
8 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
15 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik