NK Osijek: a sportigazgató szeretné, ha Kleinheisler maradna

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 11:38
null
Kleinheisler Lászlót továbbra is marasztalják Eszéken (Fotó: AFP)
Hétfőn számoltunk be a Sportske Novosti horvát sportlap értesüléséről, amely szerint Kleinheisler Lászlót szerződtetné az NK Osijektől a helyi élvonal rekordbajnoka, az ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Dinamo Zagreb. A Jutarnji list napilap sportrovata megkereste az ügyben az eszékieket.

 

„Sokszor elmondtuk már, hogy egyik játékosunkért, köztük Kleinheislerért sem érkezett hivatalos ajánlattétel. A Dinamo érdeklődéséről is csak annyit tudunk, amennyit a sajtóban olvastunk” – reagált a horvát napilap kérdésére az NK Osijek sajtómunkatársa, aki azt is elmondta, Vlado Cohar klubigazgató úgy tájékoztatta: az átigazolás nem megy végbe.

A sportigazgató Ivica Kulesevic megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek alapján az eszékiek marasztalnák a magyar légióst, ám eddig az anyagi kérdésekben nem tudtak megállapodni.

„Nyárig érvényes szerződése van Kleinheislernek, és addig is nálunk marad. Új szerződést is ajánlottunk neki, megismerte az elképzeléseinket és mi is az övéit. Nem adott még határozott választ az ajánlatra, de reméljük, elfogadja. Szeretnék, ha László a következő két évben fehér-kékben maradna.”

A Jutarnji list szerzője hozzáteszi: bár Kleinheisler jobb fizetést szeretne, sokat érhet számára az is, hogy az Eszékben alapembernek számít – 16 bajnokin már 6 gólja és 4 gólpassza van, míg a Dinamóban nem biztos, hogy könnyen a kezdőcsapatba tudná verekedni magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik