Fener: Szalai 19 éves francia óriást kaphat maga mellé

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 14:47
null
A Fener kiszemeltje, a 19 éves, 206 centiméter magas Isaak Touré (labdával) (Fotó: AFP)
Török sajtóértesülések szerint a Fenerbahce szerződtetheti Szalai Attila mellé a védelem tengelyébe a Marseille francia U-válogatott védőjét, a 19 éves, 206 centiméter magas Isaak Tourét.

 


A milliyet.com.tr arról ír francia forrásokra hivatkozva, hogy a török élvonal listavezetője, a Fenerbahce új belső védőt igazolhat a magyar válogatott Szalai Attila mellé, és közel állnak a megegyezéshez „a Marseille 19 éves óriásvédője” (a török portál fogalmaz így – a szerk.), Isaak Touré ügyében. A 206 centiméter magas francia U19-es válogatott játékos öt bajnokin kapott lehetőséget ebben az idényben a Marseille-ben.

Rajta kívül egy másik védőt is kiszemelt a Fener, a 28 éves, egyszeres török válogatott belső védő, Samet Akaydin a Demirsporból igazolhat a fővárosiakhoz.

A Fenernek Luan Peres sérülése miatt van szüksége új belső védőre, persze egy új középhátvéd hosszú távon Szalai Attilát is pótolhatná. Mint arról a napokban beszámoltunk, Jorge Jesus vezetőedző a télen hallani sem akar a magyar válogatott játékos távozásáról, ezt a vezetőségnek is elmondta. Viszont a nyáron már jó eséllyel eladhatja Szalait Fener, ezért olyan szemmel is keresgélhet a téli piacon a klub, hogy kiben látja hosszú távon a 24 éves, 31-szeres magyar válogatott játékos lehetséges utódját.

Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
21 órája

Szalai Attila kezdő volt, csapata vereséggel kezdett a bajnokságban

Légiósok
2025.08.09. 22:47

Három magyar jelentős célokkal – rajtol a török bajnokság

Minden más foci
2025.08.08. 06:35

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 09:28

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46
Ezek is érdekelhetik