Légiósok: Kalmárnak négy helyen sérült meg a bokája, heteket kell kihagynia

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.16. 08:49
null
Kalmár Zsolt visszatérése után nem sokkal újabb hetekre dőlt ki (Fotó: Földi Imre)
Négy szalag is megsérült a szlovákiai Dunaszerdahelyi AC magyar válogatott légiósának, Kalmár Zsoltnak a bokájában, ami miatt ismét hetekig nem számíthat rá a csallóközi együttes – derült ki a középpályás közmédiának adott interjújából.

A 27-szeres magyar válogatott középpályás külső oldalszalag-szakadás és másfél éves kihagyás után szabadrúgásgóllal tért vissza a Dunaszerdahely csapatába a szlovák bajnokság 3. fordulójában, s bár kezdett játékba lendülni, a Podbrezová (Zólyombrézó) elleni találkozó első félidejében kapott egy rúgást a bokájára, ami miatt már a szünetben le kellett cserélni.

„Kaptam egy rúgást a lábamra és a bokám alám fordult, így néhány hetet ki kell hagynom. Naponta két kezelésen veszek részt, délelőtt Dunaszerdahelyen, délután Győrben. Nincs fájdalmam, majd meglátjuk, mennyit bír. A boka erősítését és ami kell a szalagoknak, azt minden nap csinálom” – mondta Kalmár Zsolt a közmédiának. Elárulta, fájdalmat nem érez, néha van egy kis feszülés, de az természetes. Sok feladatot csinál, amivel tesztelik, hogy mi az a határ, ameddig el tud menni. A sérülésről elmondta, hallott egy reccsenést, amitől megijedt, de az első vizsgálatok kimutatták, nincs nagy baj.

„Négy szalag megsérült, de nem szakadt el, ami jó hír volt számomra, néhány héten belül szeretnék visszatérni. Egy hét telt el, a jövő héten már intenzívebb munkát fogok végezni, remélem, a következő héten már teljes értékű munkát tudok végezni és mihamarabb visszatérhetek”.

„Lelkileg volt nehezebb, hiszen először voltam kezdő a visszatérésem óta, ráadásul egy kiemelten fontos kupameccs előtt történt az eset. De dolgozunk tovább, hogy mihamarabb visszatérhessek” – mondta optimistán Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55

Bérletes szurkolóival csap össze a DAC a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 17:09

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
2025.08.17. 13:24

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31
Ezek is érdekelhetik