Légiósok: folyamatosan téma Szalai Attila esetleges távozása

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 11:53
null
Szalai Attila a fehérváriak elleni nyári felkészülési mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
A török sajtóban továbbra is téma Szalai Attila elszerződésének lehetősége – a Cumhuriyet szerdán arról ír, hogy nő a valószínűsége: a görög Dimitriosz Pelkasz és a magyar labdarúgó is elhagyja a Fenerbahcét a nyáron.

A Cumhuriyet a már általunk is emlegetett három klubot (Bologna, Fulham, Wolfsburg) sorolja fel, mint Szalai Attila lehetséges következő munkahelyét, azzal súlyozva, hogy Marco Di Vaio, a Bologna sportigazgatója az olasz médiában megerősítette: a magyar labdarúgó is jelöltjük a Rennes-be igazoló Arthur Theate pótlására.

Az olasz élvonalbeli klub vezetőségében dolgozó korábbi válogatott csatár azt sem titkolta, hogy mielőbb a keretben szeretnék látni a belga védő utódját. Olasz források szerint nem a magyar játékos az egyetlen kiszemelt, határozottan a képben van például Jhon Lucumí, a Genk kolumbiai hátvédje.

A tavaly szerződtetett Szalai megállapodása 2025-ben jár le a Fenerbahcénál, és ellentmondásosak a török lapinformációk arról, hogy klubja mennyiért lenne hajlandó idő előtt megválni a játékostól – a becslések kilenc milliótól 15 millió euróig terjednek.

Egyvalami biztos: kedden a Fenerbahce olyan képet is megosztott a közösségi médiában, amelyen Szalai Attila és az állítólag a megtartása mellett érvelő Jorge Jesus vezetőedző széles mosollyal fut egymás mellett a csapat edzésén.

Az isztambuliak a cseh Slovácko elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzésre készülnek.

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
11 órája

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 06:37

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
2025.07.07. 09:32
Ezek is érdekelhetik