Ciprus: az APOEL hét emberrel egy gólt kapott, Viníciust is kiállították – videó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 21:02
null
Vinícius a 68. percig játszott (Fotó: 24sports.com)
Nem akárhogyan kapott ki 1–0-ra a Novothny Somát is foglalkoztató Anorthoszisztól az APOEL a Ciprusi Kupa negyeddöntőjének visszavágóján: a vendégek a 73. percig négy (!) piros lapot kaptak – a hétszeres magyar válogatott Vinícius Paulót is kiállították –, és végül is azért estek ki, mert a vetélytárs több gólt szerzett idegenben.

Érdekesség, hogy mind a négy kiállított játékos Brazíliában született... Léo Natelt már a 6. percben az öltözőbe küldte a játékvezető. A következő piros lap Danilónak járt, aki két perc alatt két sárgát gyűjtött össze. Viníciusnak a 68. percben mutatták fel a második sárga lapját, s így a pirosat, Lucas pedig öt perccel ő utána hagyta el a játékteret.

A hazaiak Amr Warda 43. percben szerzett góljával nyertek 1–0-ra. Már-már csodával határos, hogy nem találtak többször az APOEL kapujába, ám ez is elegendő volt a továbbjutásukhoz: a rivális 2–1-re nyert az első mérkőzésen, s a 2–2 az Anorthoszisznak kedvezett, mivel a Ciprusi Kupában azonos állás esetén az idegenben lőtt több gól szabálya van érvényben.

Novothny Soma kezdőként lépett pályára, s egészen a 61. percig játszott.

Íme, a szürreális meccs összefoglalója:

CIPRUS, CIPRUSI KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Anorthoszisz–APOEL 1–0 (az első meccsen: 1–2)
Anorthoszisz: Novothny Soma kezdőként lépett pályára, a 61. percig játszott; APOEL: Vinícius Paulo a 68. percben a második sárgáját is megkapta, kiállították.

Legfrissebb hírek

Hiába Gyurcsó gólja, az Anorthoszisz idén nem nyeri meg a Ciprusi Kupát – videó

Légiósok
2025.01.30. 08:00

Künsztler József legenda Cipruson

Népsport
2024.12.11. 11:16

Olasz világbajnok labdarúgó lett Gyurcsó Ádám ciprusi csapatának edzője

Minden más foci
2024.11.27. 18:06

Videó: Novothny Soma 4. percben szerzett gólja is kellett a Ruch Chorzów sikeréhez

Légiósok
2024.10.22. 09:13

Öt perc alatt darálta be a Fiorentina a TNS-t, Koppenhágában nyert a Jagiellonia

Európa-konferencialiga
2024.10.03. 23:15

Gyurcsó Ádám klubot váltott, de maradt Cipruson

Légiósok
2024.09.05. 20:57

BL-selejtező: nagy lépést tett a Slovan afelé, hogy az FTC párharcának győztesével játszhasson

Bajnokok Ligája
2024.08.07. 22:28

BL-selejtező: a Fenerbahce és a Sparta Praha is megoldotta otthon a továbbjutást, kiesett a KÍ

Bajnokok Ligája
2024.07.30. 22:40
Ezek is érdekelhetik