CIES: Szoboszlai Gavi előtt a dobogón – a topligák legértékesebb U23-as debütánsai

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 13:55
null
Szoboszlai Dominik (a kép közepén) a CIES számításai szerint a második legértékesebb U23-as játékos az európai topligákban 2021 júliusa óta bemutatkozottak közt (Fotó: Getty Images)
Az RB Leipzigben futballozó Josko Gvardiol Európa legértékesebb topligás U23-as futballistája a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) adatai szerint azok közül, akik ebben az évadban mutatkoztak be. Ami számunkra ennél is fontosabb: a 20 esztendős horvát játékos mögött a dobogó második helyén Szoboszlai Dominik áll, megelőzve a Barcelona fiatalját, Pablo Gavit. Érdekesség, hogy a legjobb tízből öten is a német élvonalban játszanak.


A CIES a saját metodikáját vette alapul a futballisták értékének meghatározására, ez a kor és így a fejlődési potenciál mellett az esetlegesen eddig kifizetett átigazolási díjakat, a szerződés becsült értékét és annak hátralévő idejét, valamint a játékosok idénybeli teljesítményét egyaránt súlyozza.

A lista élén tetemes előnnyel, 96.2 millió eurós becsült értékkel az RB Leipzig horvát válogatott védője, Josko Gvardiol végzett. A második helyre a magyar válogatott kiválósága, a szintén Lipcsében futballozó Szoboszlai Dominik fért oda – a 21 esztendős középpályást 60.3 millióra értékelte a CIES. Szoboszlai olyan futballistákat előzött meg, mint Pablo Gavi (Barcelona, 58.6 millió euró), Nuno Medes (PSG, 53 millió) vagy az angol felnőttválogatott Marc Guehi (Crystal Palace, 50 millió).

Érdekesség, hogy a legdrágább tízesből öten is a német élvonalban, azaz a Bundesligában szerepelnek.

A listára azok a játékosok kerülhettek fel, akik 2021 júliusa után debütáltak az öt topliga valamelyikében és április 5-éig nem töltötték be a 23. születésnapjukat.

A CIES listájának első 20 helyezettje
A CIES listájának első 20 helyezettje

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
6 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
20 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
21 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
23 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
Tegnap, 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07
Ezek is érdekelhetik