A 17 éves magyar csatár harca a 197 nemzetiségű Svájcban

HARC A PÁLYÁN – GRUBER ZSOMBOR SZEMSZÖGÉBŐL

A 2004-es születésű, 17 éves Gruber Zsombor tavaly augusztusban a Puskás Akadémiától került kölcsönbe a svájci FC Basel utánpótlásába (ő volt az első magyar a klubnál, azóta az első csapat Szalai Ádámot is szerződtette) – adja magát a kérdés, mi volt a legnagyobb különbség, amit külföldre kerülve tapasztalat a hazai utánpótláshoz képest.

„A nagy különbség, hogy itt egy posztra három nagyjából azonos képességű játékos is jut, senkinek sincs biztos helye – mesélta megkeresésünkre az U-válogatott magyar támadó. –Én az U18-as csapathoz kerültem, amikor Svájcba érkeztem. Azóta felkerültem a svájci harmadosztályban szereplő, U21-es második csapathoz, sőt három edzőmeccsen az első csapatban is szerepeltem, két gólt is lőttem a „nagyoknál”. Legutóbb márciusban, a Karlsruhe ellen, ám azután visszairányítottak az U18-as csapathoz. Furcsa ez, mert nem érti az ember, mi a baj, mert ha otthon gólt szereztem volna az első csapatban, utána biztos nem küldenek vissza az U18-hoz. De hozzá kell szokni, hogy hatalmas a konkurencia és ez a harc a játékosok előnyére válik. Arról nem beszélve, hogy az U21-es csapatban most én vagyok a legfiatalabb. Mindig ott kell bizonyítani, ahol lehetőséget kapok. Miután visszakerültem a saját korosztályomhoz, a következő meccsen ott is szereztem két gólt a Luzern ellen.”

GRUBER ZSOMBOR GÓLJA A KARLSRUHE ELLEN

A svájci versenyrendszerről tudni kell, hogy a márciusban bemutatott osztrák utánpótlás-bajnoki szisztémához hasonlóan, a magyar rendszerrel ellentétben az U18-as a legidősebb utánpótlás-bajnokság (nálunk U19-es bajnokság is van). Viszont a nagyobb kluboknak – így az FC Sionnak, az FC Zürichnek, a Young Boysnak és az FC Baselnek is – van U21-es csapata, amelyik a felnőtt harmadosztályban versenyez,s amelyből nem juthat fel, ellenben kieshet. Ezekben, a nevükben U21-es csapatokban azonban nincs korosztályi megkötés. A többség 2000 és 2002 között született játékos, de a Basel U21-es együttesében 1997-es születésűt is találni, és mivel Svájcban kevésbé jellemző az első csapatból kiszoruló, ott kevesebbet szerepelő játékosok kölcsönadása, így ők is a harmadosztályú gárdában kaphatnak lehetőséget.

A harmadosztályban szereplő U21-es csapat tehát már amolyan olvasztótégelyként működik az utánpótlásból éppen kikerülő, de az első csapatba még be nem férő játékosok számára. Itt Gruber mellett szerepel Ausztráliából vagy Hollandiából érkezett légiós is, de a Svájcban születettek között is nagy számban vannak szerb és albán származású játékosok, de találni koszovói, török, spanyol és több afrikai származásút is.

„Amióta Svájcba kerültem, fizikailag sokat erősödtem, ami annak is köszönhető, hogy sokkal többet kondizunk, mint otthon. És jó értelemben véve agresszívebb lett a játékom. Annak ellenére, hogy mostanában csatár poszton futballozok, a center mögött, amolyan második csatárként szerepelek, itt sokkal többet kell védekeznem, mint otthon, mert elvárás a csatárokkal szemben is, hogy labdavesztés után azonnal vissza kell futni. Ha ezt nem teszem meg, egyből rám szól az edző vagy valamelyik csapattárs. A nyáron lejár a kölcsönszerződésem, de a Baselnek opciós lehetősége van a szerződtetésemre. Még nem tudom, hogyan alakul a jövőm, de maradni szeretnék, mert ez egy olyan közeg, amelyben biztosan sokat fejlődhetek még” – fogalmazott Gruber, aki Svájcban 21 tétmeccset játszott eddig (15-öt az U18-as csapatban, hatot a felnőtt harmadosztályban játszó U21-es együttesben), nyolc gólt szerzett és az őszi szezonban volt hét gólpassza is.

2008-BAN KEZDŐDÖTT A SVÁJCI FUTBALLREFORM – EGY MAGYAR KAPUSEDZŐ SZEMÉVEL

A svájci képzési rendszerről Gergulás Gábor kapusedzővel beszélgettünk, aki itthon az akkor NB II-es Barcs SC kapusa volt a 2000-es években, majd játszott az NB III-ban és alacsonyabb osztályú német csapatokban is, de egy gerincsérülés miatt korán abba kellett hagynia a futballt. Hét éve Svájcban él, ott szerezte meg az edzősködéshez szükséges végzettségeket, és amellett, hogy főállásban a helyi egészségügyben dolgozik, kapusedző a svájci másodosztályban feljutásért küzdő FC Aarau utánpótlás-nevelő klubjánál, a Team Aargaunál.

„Svájc egy nagyon speciális közeg – kezdte beszámolóját Gergulás Gábor, aki a Külföldi tapasztalatok sorozatunkban közzétett felhívásra kereste meg szerkesztőségünket. – Az eredetileg nagyjából hatmilliósra tervezett országnak 8.6 millió lakosa van, ebből 2.2 millió lakos külföldi. Százkilencvenhét különböző nemzetiség lakik itt Costa Ricától Ausztráliáig a világ minden részéről, a legtöbben délszlávok, albánok, koszovóiak, de nagy számban vannak németek, olaszok, spanyolok, portugálok. Az országnak négy hivatalos nyelve is van. Ez a sokszínűség azt eredményezte a svájci futballban, hogy az ország különböző részeiben sokáig más-más stílust követtek. Északon németes futballt próbáltak játszani, délen olaszost, Genf környékén a franciákat, St. Gallen közelében az osztrákokat tekintették mintának. 2008-ban kezdődött aztán egy országos reform, amely egységesíteni kívánta az alapelveket és a svájci képzési rendszert.”

Gergulás kifejtette, 13 regionális központot hoztak létre, és mindegyikért külön utánpótlás-szövetség felel, ezek a szövetségek finanszírozzák a nagy egyesületektől független utánpótlásműhelyeket, melyekből kiválasztják a tehetségeket. Az első kiválasztást a helyi szövetségek szintjén 11 éves korban tartják, addig nincs jelentős különbség a gyerekek képzésében, öt- és tízéves kor között mintegy hatvanezer gyerek focizik (Magyarországon is hasonló az arány, a Bozsik programban, 7 és 14 év között hetvenezer fölött van ez a szám) többségüknek legalább az egyik szülője külföldi. A cél a játék megszerettetése, mindent labdával, játékos formában oktatnak.

Tizenkét éves korban a kiválasztott tehetségek bekerülnek az úgynevezett Footeco programba. Ezt a programot egy adott régióban három-négy utánpótlásklub oktatja egységes formában, ezekhez a klubokhoz járnak edzésre a kiválasztott gyerekek „bejárós” rendszerben, a bentlakásos képzés a későbbi korosztályokban sem jellemző, mert a jól kiépített vonathálózat révén gyors a helyközi közlekedés, így haza tudnak járni a gyerekek. A Footeco program már technikai tudást és a megfelelő mozgáskoordinációt alapozza meg 12-14 éves kor között. Ebben a korban már vannak a gyerekek aktuális tudásszintjéhez igazított bajnokságok, de a lényeg továbbra is a tehetségek keresésén, és nem az eredményességen van. 15 éves korban aztán egy újabb program kezdődik, amely már a taktikai felkészítést helyezi előtérbe. Ugyanakkor a svájci képzés fontos része már kis korban is a mentális és a prevenciós jellegű fizikai felkészítés.

„Én tizenkét-tizennégy éves kapusokkal foglalkozom és már nekem is kiemelt figyelmet kell fordítanom a mentális képességek fejlesztésére – mondta Gergulás. – Abban a szemléletben tanítjuk a gyerekeket, hogy a futball mindig egyfajta örömforrás legyen számukra, és hogy nem baj, ha hibáznak, a hiba a fejlődés része. Az, aki egy hiba, egy rossz passz után sem csügged és a következőt is ugyanúgy megpróbálja, és nem fog arra gondolni, mi lesz, ha ismét ront, az megtanulja kezelni a futballal járó nyomást. A pozitív attitűd kialakítása nagyon fontos, ezért például a szülőkre is szigorú szabályok vonatkoznak és csak távolról figyelhetik a meccseket, ne vonják el a gyerekek figyelmét.

A játékfelfogásban azt tanítjuk meg, hogy labdavesztés után azonnal a labda visszaszerzésére kell törekedni. Ehhez megtanítunk helyezkedési sémákat, hogy kinek merre kell mozognia, mi az alapvető feladata a játék adott fázisaiban: akkor ha elveszítjük a labdát vagy ha éppen visszaszerezzük és nálunk van a labda. Tizenkét éves kortól speciális erősítő gyakorlatokat is végzünk a sérülések megelőzése és a futballban kiemelt szerepet játszó ízületek megerősítése céljából. A kapusoknál ilyen például a csípőízületek edzése. A cél a fizikai felkészítés terén is az egységesítés, ugyanis a világ különböző pontjairól származó gyerekek egy-egy kororsztályon belül is nagyon eltérőek lehetnek genetikailag, ezért amennyire lehet, egy szintre kell hozni ezeket a különbségeket.”

A svájci labdarúgás egészét tekintve ez a legnagyobb kihívás, hogy a sok, különböző kultúrájú, genetikájú, nagyon eltérő családi környezetből származó gyereket egy egységes mederben tudják tanítani, nevelni, hogy a különbözőségek ne hátrányt jelentsenek a fejlődésükben, sokkal inkább előnyt tudjanak kovácsolni belőle. Ez az, amiről Gruber Zsombor beszélt cikkünk elején, hogy ebben a színes környezetben sokkal nagyobb a versenyhelyzet, ahhoz képest, amit Magyarországon tapasztalt, de ez szolgálja igazán a fiatalok fejlődését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a svájci válogatott 2006 óta mindegyik világbajnokságon részt vett, az idei vb-re is kijutott (éppen az Európa-bajnok olaszokat megelőzve), sőt az előző négy vb-n háromszor a csoportjából is továbbjutott.

HA ÖNNEK IS VANNAK A LABDARÚGÁSSAL KAPCSOLATOS, KÜLFÖLDÖN SZERZETT TAPASZTALATAI, ELSŐSORBAN A HELYI UTÁNPÓTLÁSRENDSZERRŐL, AMATŐR FUTBALLRÓL, ÉS SZÍVESEN BESZÁMOLNA EZEKRŐL, VÁRJUK LEVELÉT AZ [email protected] CÍMRE „KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK” TÁRGYMEGJELÖLÉSSEL!