MLS: a Dallas átgázolt a Portlanden; Schön nem állt be

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 07:20
null
Jesús Ferreira az MLS történetének második legfiatalabb amerikaija lett, aki mesterhármasig jutott (Fotó: Getty Images)
A Schön Szabolcsot is foglalkoztató FC Dallas 4–1-re legyőzte a Portland Timberst az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) szombat esti mérkőzésén. A meccs sztárja a 21 esztendős Jesus Ferreira volt, aki az első félidőben mesterhármast szerzett, a másodikban pedig gólpasszt adott.

 

Ferreirának mindössze 36 perc kellett a három gólhoz, sőt, ha szigorúan vesszük, még annyi sem: a 26., a 30., majd a 36. minutumban volt eredményes az ifjú amerikai. A második játékrészben a lengyel Jaroslaw Niezgoda szépített, de a fordulót megelőzően riválisánál még több ponttal álló Portland nem tudott visszakapaszkodni a meccsbe, a 77. percben Paul Arriola adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek.

Az idény elején sérüléssel küzdő Schön Szabolcs ezúttal a cserejátékosok között helyet kapott, ám végül nem szállt be.

A 7-szeres felnőttválogatott Ferreira profi karrierje első mesterhármasát szerezte. Ráadásul az MLS történetének második legfiatalabb amerikai triplázója lett (21 év, 85 nap), mindössze a télen az Augsburghoz szerződött Ricardo Pepi (18 év) előzi meg.

A Dallas a 4., a Portland a 9. négy fordulót követően az MLS Nyugati konferenciájában.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ
FC Dallas–Portland Timbers
4–1
Dallas: Schön Szabolcs a kispadról nézte végig a találkozót.

KORÁBBAN

New York City–Philadelphia Union 0–2
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdett, végig is játszotta a meccset, a 33. percben gólt szerzett, a 67. percben sárga lapot kapott.
Chicago Fire–Sporting Kansas City 3–1
Sporting KC: Sallói Dánielt sérülés miatt nem nevezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik