PL: Hegyi Krisztián 2025-ig hosszabbított a West Hammel

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 14:52
null
Hegyi Krisztián bizony nem a mezszámával pózol... (Fotó: whufc.com)
2025-ig szóló új szerződést kötött a West Ham United és a csapat magyar utánpótlás-válogatott játékosa, Hegyi Krisztián. A 19 esztendős kapus a négy évvel idősebbek közt, a WHU tartalékcsapatában szerepel jelenleg, s az eddig lejátszott 16 fordulóból 14-ben is a pályán volt.

 

 

„Igazán élvezem az idényt, minden jól alakul, vezetjük a bajnokságot. Abban reménykedem, hogy minden hasonló mederben folyik majd tovább, sőt, képesek leszünk még egy kicsit többet is kihozni ebből az évből. Nagyon boldog vagyok, jól érzem magam a csapattársaim közt, bízom abban, hogy a következő években eljön az a pillanat is, hogy a London Stadiumban, a West Ham-szurkolók előtt is játéklehetőséget kapok. Kemény munka vár még rám addig, de alig várom, hogy lehetőséget kapjak. Nagy álmom, hogy abban a stadionban futballozhassak a West Hamért, remélem, hogy képes leszek valóra is váltani ezt a vágyamat” – nyilatkozta Hegyi a londoni klub hivatalos honlapjának.

A West Ham U23-as csapata jelenleg vezeti a Premier League 2 tabelláját, ráadásul a legkevesebb gólt kapta a ligában. A londoniak előnye két pont a Manchester Cityvel szemben, ám Hegyiék egy meccsel kevesebbet játszottak, mint üldözőik.

A csapat ma este a Leicester City U23-asaival mérkőzik meg, utóbbi együttes jelenleg a 10. helyen áll a 14. csapatos főcsoportban.

Hegyi Krisztián 2019-ben szerződött a WHU-hoz, előtte a Lurkó UFC, illetve a Szombathelyi Haladás/Illés Akadémia játékosa volt itthon.

A Budapesten született kapus végigjárta a magyar utánpótlás-válogatottakat, az U16-os korosztálytól az U21-esig már több mint 30 alkalommal viselhette a címeres mezt. Jelenleg is az U21-es csapat keretének tagja.

 

Legfrissebb hírek

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
5 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47
Ezek is érdekelhetik