IFFHS: Lewandowski új világrekordot állított fel

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.16. 09:50
null
Robert Lewandowski (Fotó: AFP)
Robert Lewandowski sajátos világrekordot állított fel azzal, hogy 2021-ben egymást követő 14 mérkőzésén volt eredményes – a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS kimutatása szerint.

 

A lengyelek klasszis csatára, Robert Lewandowski február 15. és május 22. között talált be minden meccsén, összesen 22 gólt szerezve, 12 alkalommal német klubcsapata, a Bayern München, két ízben pedig nemzeti válogatottja színeiben. A bő negyedévi folyamatos góltermelés közben három olyan mérkőzése is volt, amelyen mesterhármast ért el, mindhárom a Bundesligában, a Dortmund, a Stuttgart és a Mönchengladbach elleni bajnokin triplázott.

Az egy idényen belüli második leghosszabb – 12 mérkőzésből álló – sorozatot a dán Kasper Junker vallhatja a magáénak, aki a 2020–2021-es szezon kezdetén a norvég bajnokságban a Bodö/Glimt futballistájaként egymás után kilenc fellépésén volt eredményes, majd ez év elején, azt követően, hogy átszerződött Japánba, első három meccsén is betalált az Urawa Reds csapatának tagjaként. A naptár szerint Junker október 25. és május 16. között produkálta nagy sorozatát.

E mutatóban a lista harmadik helyét a bosnyák Nemanja Bilbija foglalja el, aki 2021-et 10 olyan mérkőzéssel zárta, amelyek mindegyikén szerzett gólt klubcsapata, a Zrinjski Mostar színeiben. Megszakítás nélküli eredményességi szériáját 2022-ben folytathatja – írta az IFFHS.

Legfrissebb hírek

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
10 órája

Gyökeres közelített Szalahhoz és Lewandowskihoz az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2025.04.08. 09:25

A Barca még egy évig számol Lewandowskival, utána világklasszissal pótolná – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.03. 18:01

Sergio Ramos a 21. század legeredményesebb védője

Minden más foci
2025.03.31. 13:17

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

IFFHS: a Serie A maradt a legerősebb bajnokság, a magyar NB I a 47.

Minden más foci
2025.01.19. 14:03
Ezek is érdekelhetik