DAC: Tudjuk és érezzük, mennyit jelent ez az összecsapás a szurkolóinknak – Hahn

Vágólapra másolva!
2021.12.12. 10:14
null
A dunaszerdahelyi csapat a címvédő és jelenleg is listavezető Slovan Bratislava vendége lesz (Fotó: DAC)
Rangadót játszik a DAC vasárnap a szlovák élvonalban, a Fortuna Ligában: a negyedik helyen álló együttes a nagy rivális, címvédő és jelenleg is listavezető Slovan Bratislava vendége lesz Pozsonyban – a 17 órakor kezdődő meccset honlapunk élőben közvetíti. Noha a két gárda között jelenleg 14 pont a különbség a tabellán, ez a csata mindig csúcstalálkozó.

 

„Tudjuk és érezzük, mennyit jelent ez az összecsapás szurkolóinknak, a felvidéki magyaroknak - mondta lapunk megkeresésére Hahn János, a dunaszerdahelyiek csatára. A 26 esztendős játékos az ősszel a Pakstól érkezett a DAC-hoz, eddig három gólt szerzett a sárga-kékeknél, mind a hármat hazai pályán. – Nagyszerű lenne, ha éppen a Slovan otthonában lőném az első idegenbeli gólomat, s azzal pontot vagy pontokat szereznénk.”

A Dunaszerdahely mind a három bajnoki mérkőzését megnyerte a Kisvárdáról érkező Joao Janeiro vezetőedző irányításával, sőt gólt sem kapott.

„Bár erős csapattal csapunk össze, jó lenne folytatni a sorozatunkat. Megfelelően feltérképeztük a pozsonyiakat, remélem, az edzésen begyakorolt elemeket hasznosítva eredményesek leszünk ellenük” -  tette hozzá Hahn János.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
19. FORDULÓ
17.00:
Slovan Bratislava–DAC – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
8 órája

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
23 órája

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55

Bérletes szurkolóival csap össze a DAC a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 17:09

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
2025.08.17. 13:24

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43
Ezek is érdekelhetik