Légiósok: elképesztő fizetést ajánlhat a Chelsea Szalai Attilának – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 09:57
null
Végül a BL-címvédőnél köt ki Szalai Attila? (Fotó: AFP) <br />
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a CNN Türk információi szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea azon dolgozik, hogyan szerződtesse 2022 januárjában a Fenerbahce és a magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát. Törökországban azóta is gyakran cikkeznek a 23 éves játékosról, az Ajansspor legfrissebb értesülései pedig arról szólnak, hogy a londoniak évi 4 millió eurós fizetést és hatéves kontraktust ajánlanának Szalainak.

 

A török CNN számolt be róla elsőként múlt héten, hogy a Premier League-ben szereplő Chelsea-nek jó esélye van Szalai Attila szerződtetésére. A BL-címvédő hivatalos (sajtóhírek szerint 23.4 millió eurós) ajánlatot készül tenni a Fenerbahcének, még a téli átigazolási időszakban.

Megjegyezték, Szalai tud a Chelsea érdeklődéséről, örül neki, szeretne a világ legerősebb bajnokságában játszani. A londoniak az előző évad óta folyamatosan figyelik a magyar válogatott játékosát, és készek kifizetni az érte kért összeget.

A szintén török Ajansspor ezúttal szinte már tényként számolt be a lehetséges transzferről, s amellett, hogy megerősítette a 23.4 millió eurós átigazolási díjat, az esetleges szerződés részleteit is közölte.

Információik szerint Szalai hatéves kontraktust írhat alá a Chelsea-vel és évi 4 millió eurót kereshet(nagyjából 1.4 milliárd forintnak felel meg), amivel megközelítené az angol válogatott Mason Mount bérét, de így is csak a keret 19. legjobban fizetett játékosa lenne a Sportracon megtalálható adatok szerint.

A Fenerbahce védője jelenleg a magyar válogatottal készül a két novemberi, San Marino és Lengyelország elleni vb-selejtezőre.

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
4 órája

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
12 órája

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 06:37
Ezek is érdekelhetik