Légiósok: Nagy Ádám visszatért Bristolba – meddig marad?

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 13:48
null
Nagy Ádám (8) a BristolLive szerint a nyáron távozhat a Bristol Citytől (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Visszatért a Bristol Cityhez Nagy Ádám – számolt be a hírről a BristolLive. A középpályás ennek apropóján nyilatkozott is a lapnak, amelynek beszélt a nyári Európa-bajnokságról és kisfia születéséről is.

Nagy Ádám a nyári Európa-bajnokságon a portugálok, a franciák és a németek elleni mérkőzésen is ott volt a magyar válogatott kezdőcsapatában, ráadásul kettőt végig is játszott – Portugália ellen a 87. percben cserélte le Marco Rossi szövetségi kapitány. A középpályás számára emellett azért is izgalmas volt a Bristolba utazás, mert az Eb előtt egy héttel megszületett kisfia, Vencel először utazott Angliába.

„Nagyon jó volt visszatérni. Az edzőtábor és a felkészülési időszak mindig nehéz. Körülbelül két szabad hetem volt, kicsit fáradtnak érzem még magam, de egy hét és túl leszek ezen. Az edzések alatt próbáljuk feszegetni a határainkat, aminek majd a következő pár hétben érezni fogjuk az előnyeit – kezdte gondolatait a magyar válogatott középpályása. – Nem hiszem, hogy ennél többet elvárhattak tőlünk. Olyasmit értünk el, amire az egész nemzetünk büszke. Ráadásul az Eb előtt egy héttel megszületett a kisfiam, Vencel is, így különösen izgatott voltam, hogy milyen lesz a visszatérésem Bristolba."

Nagy Ádám a következő egy hétben még felzárkóztató edzéseket végez csak, így nagy valószínűséggel nem lép pályára kedden a Portsmouth, illetve szombaton az MK Dons elleni felkészülési mérkőzésen.

A lap az interjú mellett arról is ír, hogy a magyar futballistának az új idényben nehezebb lesz, hiszen a klub két új játékost, Andy Kinget és Matty Jamest is szerződtetett a középpályára.

Emellett az edző, Nigel Pearson egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy szeretne egy támadót venni, valamint a fizetési keretet is csökkentené, így pár játékos távozhat az együttestől a nyáron.

Egyikük lehet Nagy Ádám, aki noha 35 tétmérkőzésen játszott az előző idényben a Bristol Cityben, a szerződéséből már csak egy év van hátra (a plusz egy évet biztosító opció mellett). A lap kiemeli, a klub bevételt is remélhet, ugyanis a magyar labdarúgó az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével több csapat figyelmét is felkeltette.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik